Nem jutott dűlőre az ET a kommunizmus elítélésében

2006. január 27., 00:002006. január 27., 00:00

Felemás döntést hozott a totalitárius kommunista rendszerek által elkövetett bűnök elítéléséről szóló, s már előtte nagy vitát kavaró határozattervezet ügyében az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése szerda este Strasbourgban: a dokumentum egy részét elfogadta, a másik, a konkrét teendőket előíró rész azonban – kétharmados többség hiányában – elbukott.
A dokumentum elfogadott része, az úgynevezett határozati javaslat szerint az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elítéli a totalitárius kommunista rendszerek által elkövetett tömeges emberijog-sértéseket, tisztelettel adózik az áldozatok emlékének, s felkéri azon tagállamok kommunista vagy posztkommunista pártjait, amelyek ezt eddig nem tették meg, hogy vizsgálják saját múltjukat, s határolódjanak el a totalitárius kommunista rendszerek által elkövetett bűnöktől.
Ezt követően jött volna a határozati tervezet második része, az ajánlás: ebben a képviselők az Európa Tanács másik döntéshozó szervét, a miniszteri bizottságot kérték konkrét lépésekre, például egy független szakértői bizottság létrehozására, illetve a tagállamok felszólítására, hogy ők maguk vezessenek be emléknapot a kommunizmus áldozatai emlékére, s hozzanak létre e kérdésnek szentelt múzeumot. Ennek elfogadásához már kétharmados többségre lett volna szükség, amit nem sikerült elérni, így ez a rész nem lép hatályba.
A határozattervezet már jó előre komoly vitákat kavart, méghozzá nemcsak Strasbourgban, az Európa Tanács székhelyén. Prágától Zágrábig, Berlintől Athénig a kommunista pártok minden erővel mozgósítottak ellene, s múlt szombaton Brüsszelben 15 kommunista és munkáspárt ítélte el, minősítette a kommunizmus jelene és jövője elleni támadásnak az ET szándékát. Az orosz kommunisták vezetője, Gennagyij Zjuganov szerint ez támadás az egykori Szovjetunió s az apák, a nagyapák generációja ellen. Egy cseh kommunista politikus pedig azzal érvelt, hogy kettős mérce van az ügyben: ha egy nyugati országban bűnök történnek, az egyéni tett, de ha egy kommunista országban van ugyanez, ott ez a rendszer bűnének számít.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását

Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását
2025. június 19., csütörtök

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá

Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá
2025. június 18., szerda

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni

Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni
2025. június 18., szerda

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt
2025. június 18., szerda

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt

Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt
2025. június 18., szerda

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből

Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből
2025. június 18., szerda

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról
2025. június 18., szerda

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár

A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár
2025. június 17., kedd

Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air.

Szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air
2025. június 17., kedd

Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált

Bár a térképre nézve Izrael eltörpül Irán mellett – egy 9,7 milliós ország áll szemben egy mintegy 90 millióssal –, előbbi jelentős hadereje és korszerű fegyverei miatt képes volt látványosan megalázni a perzsa államot.

Dávid és Góliát? Bár Izrael jóval kisebb, hadereje és fegyverei felülmúlják az iráni arzenált