Fotó: Wikipédia
Az Egyesült Államok újabb csapásokat mért a jemeni húszikra, és ezzel kevesebb mint egy hét alatt negyedszer csapott le az Irán által támogatott lázadócsoportra.
2024. január 18., 08:322024. január 18., 08:32
Az USA Tomahawk rakétákkal mintegy 14 húszirakétaindító állást vett célba, amelyeket a nemzetközi hajózási útvonalak megtámadására használtak – mondta egy amerikai tisztségviselő. A Tomahawk rakétákat az amerikai haditengerészet felszíni hajóiról és a USS Florida irányított rakétás tengeralattjáróról indították – mondta egy másik tisztségviselő.
Hétfőn a húszik egy másik, amerikai tulajdonú és üzemeltetésű hajóra mértek csapást hajó elleni ballisztikus rakétával, ami az első ilyen sikeres támadásnak tűnt egy amerikai eszköz ellen azóta, hogy a csoport november közepén megkezdte a nemzetközi hajózási útvonalak elleni támadásokat.
Az amerikai csapások a közel-keleti feszültségek fokozódása közepette történtek. Az Egyesült Államok igyekszik elkerülni a nagyobb eszkalációt a térségben, mivel egyre nagyobb a félelem, hogy az Izrael és a Hamász közötti gázai konfliktus átterjed a régióra. A Pentagon szerdán azt közölte, hogy az izraeli-Hamász konfliktus nem terjedt ki.
– mondta Pat Ryder vezérőrnagy, a Pentagon szóvivője egy sajtótájékoztatón.
A húszik megerősítették a jemeni amerikai légicsapások legújabb körét – derült ki az általuk működtetett Szaba hírügynökség helyi idő szerint szerdáról csütörtökre virradó éjszaka késő este kiadott közleményéből.
„Az amerikai-brit agresszió újból célba vett több jemeni kormányzóságot” – áll a közleményben. „Az amerikai-brit agresszió repülőgépei Hodeida, Taiz, Damar, Al-Bajda és Szaada kormányzóságokat vették célba”.
amit azzal indokol, hogy már bevezettek büntetőintézkedéseket vele szemben, és ezen intézkedések megváltoztatása bonyolult volna, miközben csak jelképes jelentőséggel bírna – közölte az EU külügyi szolgálatának egyik szóvivője szerdán. Az Egyesült Államok ezen a napon helyezte vissza a jemeni húszi lázadókat a világ terrorszervezeteit felsoroló jegyzékébe azért, mert hajókat támadnak meg a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben.
A hajók elleni vörös-tengeri támadásokat elkövető húszikkal szemben már 2022-ben szankciókat léptetett életbe az ENSZ és az Európai Unió – emlékeztetett az uniós szóvivő. A büntetőintézkedéseket ezenkívül azért vezették be ellenük – tette hozzá -, mert
A szankciók alapján befagyasztották a húszikhoz köthető összes vagyontárgyat az Európai Unióban, továbbá megtiltották a húszik külső anyagi támogatását.
Párizs szerint egy erkölcsi küszöb átlépése népirtással vádolni Izraelt
A francia kormány visszautasította a Dél-afrikai Köztársaságnak a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) bemutatott vádjait, amelyek szerint Izrael népirtást követ el a Gázai övezetben.
„A zsidó államot népirtással vádolni egy erkölcsi küszöb átlépése. Nem használhatjuk ki a népirtás fogalmát politikai célokra” – mondta Stéphane Séjourné külügyminiszter szerdán a nemzetgyűlésben.
A múlt csütörtökön kezdődött meghallgatáson az afrikai ország annak megállapítását kérte az ENSZ hágai székhelyű bíróságától, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.
A Dél-afrikai Köztársaság azt szeretné, hogy a bírák kötelezzék Izraelt, hogy „azonnal” állítsa le a Gázai övezetben indított katonai akcióját, válaszul a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én Izraelben elkövetett terrortámadására, amely 1200 áldozatot követelt.
Izrael a Gázai övezetet irányító Hamász megsemmisítését tűzte ki célul, s a palesztin egészségügyi minisztérium jelentése szerint az izraeli műveletekben már több mint 24 400-en vesztették életüket, miközben a lezárt parti területen kialakult katasztrofális humanitárius helyzet miatt Izraelre egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik.
„Határozottan azt mondjuk az izraelieknek: a törvények tiszteletben tartása mindenkit kötelez. A gázai csapásokat be kell szüntetni, de a szavaknak jelentése van” – hangsúlyozta a külügyminiszter.
A német kormány pénteken szintén elutasította a népirtás Izraellel szemben felhozott vádját, mert az „minden alapot nélkülöz”. Berlin szerint „éppen a Hamász célja Izrael megsemmisítése”. Hozzátették, hogy „Németország a holokauszt során elkövetett emberiesség elleni bűncselekményei, azaz saját történelmi tapasztalatai okán is magáénak vallja a népirtás tilalmáról szóló egyezményt, amely a nemzetközi jog egyik eszközeként gondoskodik annak kinyilatkoztatásáról, hogy soha többé ne legyen népirtás a világon”. A közleményt azzal zárták, hogy a „német kormány tiltakozik az egyezmény politikai célokra történő felhasználása ellen”.
Az orosz szakszolgálatok tudják, hogy az Északi Áramlat gázvezetékeket két évvel ezelőtt „jelentős államok” részvételével robbantották fel – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.
Az Európai Unió Tanácsában szerdán döntés született arról, hogy a farkas lekerüljön a védett vadak listájáról, miután több tagállam – közöttük Románia is – jelezte, hogy a túlszaporodott vadállomány súlyos károkat okoz az állattartó gazdaságokban.
Egy fegyvertöltényt tartalmazó levél érkezett szerdán Robert Fico szlovák kormányfőnek címezve a pozsonyi kormányhivatalba – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kormányhivatal sajtóosztályára hivatkozva.
Szerda reggel a Dávid parittyája nevű légvédelmi rendszer elfogott egy, Izrael középső részére irányzott libanoni rakétát – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője szerdán.
Az orosz erők folyamatosan ostromolják a Donyecki területen található Vuhledar városát, a helyzet „folyamatosan feszült” – mondta a Szuszpilne című sajtóorgánumnak kedden a 72. gépesített dandár egyik gyalogsági parancsnoka, akit „Oscar” néven ismernek.
Az ügyészek kedden vádat emeltek egy elnökjelölt elleni merénylet kísérlete miatt Ryan Wesley Routh ellen, az ellen a férfi ellen, aki szeptember 15-én órákon át táborozott Donald Trump West Palm Beach-i golfpályája előtt egy puskával felfegyverkezve.
Miközben sikerült végezni a Hezbollah egy újabb magas rangú parancsnokával, az izraeli hadsereg szerdán azt közölte, hogy újabb „kiterjedt csapásokat” mért az Irán által pénzelt terrorszervezet célpontjaira Bekaaban és Dél-Libanon több területén.
Az orosz hadsereg 81 drónnal és négy rakétával támadta Ukrajnát hétfő éjjel – közölte kedden reggel az ukrán légierő.
Korrupcióval gyanúsított ukrán képviselő menekült Romániába és kapott menedékjogot az ukrán sajtó szerint.
Oroszország és „cinkosai” aktívan próbálják megakadályozni a globális egységet – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ hétfői csúcstalálkozóján.
szóljon hozzá!