Fotó: Korpos Attila
Az ukrán parlament által nemrégiben a kisebbségi törvényhez benyújtott, első olvasatban elfogadott módosító javaslatok nem állítják vissza az ukrajnai nemzeti kisebbségek korábbi jogait – állapította meg pénteken közzétett közös nyilatkozatában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
2023. szeptember 08., 18:522023. szeptember 08., 18:52
2023. szeptember 08., 20:052023. szeptember 08., 20:05
A két legjelentősebb ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezet „sajnálattal állapítja meg, hogy a törvény módosításakor ezúttal sem vették figyelembe a magyar szervezetek által megfogalmazott felvetéseket”. Az első olvasatban elfogadott törvénymódosítás szövege szerint törlésre kerül a nemzeti kisebbségek meghatározásának egyik fontos ismérve, az, hogy „annak képviselői hagyományosan Ukrajna területén élnek”.
A KMKSZ és az UMDSZ MTI-hez is eljuttatott közös nyilatkozata szerint a jogszabály több tétele diszkriminatív, illetve pusztán deklaratív jellegű, ami önkényes értelmezésre adhat módot. Az első olvasatban elfogadott módosítás továbbra sem biztosítja a kisebbségek alkotmányban, illetve más nemzetközi dokumentumokban garantált jogait, s nem állítja vissza a korábban meglévő kisebbségi jogokat – áll a dokumentumban.
Az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek korábban több alkalommal is bírálták az Ukrajna nemzeti kisebbségeiről (közösségeiről) szóló, 2022 decemberében elfogadott új törvényt, illetve annak tervezett módosításait.
Közös nyilatkozatban bírálta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénymódosító javaslatot, amelynek a napokban megtartották a társadalmi vitáját.
Augusztusban tett kijevi látogatása után Novák Katalin köztársasági elnök elmondta, érdemi lépéseket szorgalmazott az ukrán elnöknél a kárpátaljai magyarság jogait illetően. Az államfő közölte, megállapodtak Volodimir Zelenszkijjel abban, hogy érdemi és konkrét lépéseket tesznek a kárpátaljai magyarság érdekében. Novák Katalin szerint az ukrán elnök azt mondta, hogy amit az ukrán kisebbség tagjai megkapnak Magyarországon, azt készek megadni a magyar kisebbség tagjainak is Ukrajnában.
Kijevi látogatása során érdemi lépéseket szorgalmazott az ukrán elnöknél a kárpátaljai magyarság jogait illetően – mondta el Novák Katalin magyar köztársasági elnök egy, az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjúban<
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szombaton – európai idő szerint vasárnap hajnalban – bejelentette, hogy az Egyesült Államok „nagyon sikeres támadást” hajtott végre három iráni nukleáris létesítmény, Fordo, Natanz és Iszfahán ellen.
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin terrorszervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.
Izrael újabb támadási hullámot indított Iránban – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton.
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban.
Megérkezett péntek reggel Romániába 121 román állampolgár és családtagjaik, akiket a közel-keleti konfliktusövezetből menekítettek ki a hatóságok.
Ukrajnának továbbra is „teljesen indokolt” veszteségeket kell okoznia Oroszországnak a fokozódó agresszióval szemben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében.
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek – közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.
Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.
szóljon hozzá!