Fotó: Facebook/President Joe Biden
Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgál több „minősített jelzéssel” ellátott dokumentumot, amelyeket Joe Biden elnök még hivatali idejét megelőzően használt irodájában találtak novemberben – közölte Fehér Ház hétfőn.
2023. január 10., 09:342023. január 10., 09:34
Az elnök különleges jogtanácsosa elmondta, hogy „kisszámú minősített megjelölésű dokumentumról van szó”, amiket az elnök jogi képviselői találtak meg, amikor kiürítették a Penn Biden Centerben található irodákat, amelyeket Joe Biden alelnöksége után használt mintegy két éven át.
– közölte Richard Sauber, jogtanácsos, aki hozzátette, hogy a megtalálást követően rögtön értesítették a Fehér Házat, és az iratokat a következő napon átszállították az Egyesült Államok nemzeti levéltárába (National Archives).
Az elnöki jogtanácsos azt is közölte, hogy november eleje óta az elnök személyi jogászai együttműködnek a leváltárral és az igazságügyi minisztériummal annak érdekében, hogy megállapítsák, a 2017. januárjáig tartó Obama–Biden adminisztráció minden irata az előírás szerint a levéltár birtokában van.
A döntésről szóló, szombaton megjelent bírói közlemény előzetes szándékról szól a különleges szakértő kinevezésére. A döntést Donald Trump beadványának áttekintése, valamint az előterjesztett rendkívüli körülményeket figyelembe véve hozta meg a bíróság.
Az előző elnök ezzel arra utalt, hogy nyáron a floridai otthonának irodáiban a nyomozóhatóság az igazságügyi minisztérium kezdeményezésére tartott házkutatást, amelynek során hivatali idejéből származó minősített dokumentumokat kerestek. A floridai Mar-a-Lago ingatlanban a nyomozók több minősített jelzéssel ellátott iratot foglaltak le augusztusban, amit követően az igazságügyi minisztérium mérlegelési körébe tartozik, hogy bűnügyi eljárást indít-e Donald Trump ellen.
Az amerikai igazságügyi miniszter személyesen engedélyezte a Donald Trump volt amerikai elnök floridai rezidenciáján folytatott házkutatást – közölte maga Merrick Garland.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
szóljon hozzá!