Az Európai Bizottság a nők jogainak megerősítését célzó ütemtervet mutatott be
Fotó: Pexels
Az Európai Bizottság a nők jogainak megerősítését célzó ütemtervet mutatott be, amelynek célja, hogy előmozdítsa a nemek közötti egyenlőség ügyét – közölte pénteken a brüsszeli testület.
2025. március 08., 13:582025. március 08., 13:58
A hivatalos tájékoztatás szerint az EU által korábban elfogadott nemek közötti egyenlőségi stratégia számos fontos intézkedést hozott a nemi egyenlőség előmozdítása érdekében, azonban az előrelépés továbbra is lassú és egyenlőtlen a különböző területeken és tagállamokban.
A nemek közötti egyenlőségről szóló jelentés rámutat arra, hogy
A nők továbbra is alulreprezentáltak a vezetői és döntéshozatali szerepkörökben, miközben az alacsonyabb bérezésű pozíciókban túlreprezentáltak. A diszkriminatív társadalmi normák és sztereotípiák továbbra is akadályozzák a teljes nemi egyenlőség megvalósulását - áll a testület közleményében.
A pénteken bemutatott ütemterv célul tűzi ki a strukturális hátrányok és diszkrimináció felszámolását több kulcsfontosságú területen. Elsődleges célja a nemi alapú erőszak megszüntetése, amely magában foglalja a megelőzést és az áldozatok védelmét.
Emellett kiemelten fontos a legmagasabb szintű egészségügyi ellátás biztosítása, amely a női egészségügyi jogok támogatására és a nemi alapú orvosi kutatások előmozdítására összpontosít.
A munka és a magánélet egyensúlyának elősegítése érdekében a stratégia hangsúlyozza a gondozási feladatok egyenlőbb megosztásának fontosságát, valamint a gondozási szektorba való befektetések növelését.
A foglalkoztatás terén az ütemterv a nemek közötti egyenlő esélyek biztosítására, a munkahelyi szexuális zaklatás megszüntetésére és az egyenlő karrierlehetőségek garantálására törekszik.
Az oktatás terén cél, hogy a nemi egyensúly minden szinten érvényesüljön, valamint hogy a lányokat és nőket ösztönözzék a természettudományos és technológiai területeken való részvételre, míg a fiúkat és férfiakat a szociális, oktatási és egészségügyi szektorokban való munkavégzésre ösztönözzék.
A politikai részvétel és a közéleti egyenlőség előmozdítása érdekében az ütemterv
Emellett az intézményi mechanizmusok megerősítésére is nagy hangsúlyt fektet, biztosítva a nemi egyenlőséggel foglalkozó intézmények fenntartható finanszírozását és hatékony működését.
Az Európai Bizottság felszólította az Európai Parlamentet, a Tanácsot, a tagállamokat és minden érintett szereplőt, hogy közösen tegyenek konkrét lépéseket a nők jogainak teljes körű érvényesítése érdekében.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ütemtervvel kapcsolatban hangsúlyozta:
Rámutatott, hogy azok a társadalmak, amelyek a férfiakat és nőket egyenlően kezelik, igazságosabbak, sikeresebbek és összességében jobban működnek. Kiemelte, hogy az új ütemterv egyértelmű bizonyítéka az Európai Unió elkötelezettségének a nemi egyenlőség előmozdítása és a nők jogainak megerősítése iránt.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!