2007. augusztus 07., 00:002007. augusztus 07., 00:00
A koalíciós kormány másik kisebb tagja, a nacionalista Lengyel Családok Ligája (LPR) szintén miniszterelnök-cserét szorgalmaz. A pártvezetés csütörtökön ül össze, hogy megtárgyalja a kérdést – közölte Roman Giertych LPR-elnök, hozzáfűzve, hogy szerinte Jaroslaw Kaczynski elvesztette a hitelét. A legerősebb kormánypártnak, a miniszterelnököt adó konzervatív Jog és Igazságosságnak (PiS) koalíciós társ nélkül nincs többsége a lengyel parlamentben, ezért a belpolitikai válság könnyen idő előtti választásokhoz vezethet Lengyelországban. Ez azonban nem érdeke egyik kormánypártnak sem, mert a PiS támogatottsága fölmérések szerint megcsappant a legutóbbi, 2005-ös győztes választáson elért eredményhez képest, a két kisebb koalíciós partner pedig még abban sem lehet biztos, hogy bejutna-e egyáltalán a parlamentbe. A válság közvetlen kiváltója az volt, hogy a miniszterelnök június 9-én korrupció gyanúja miatt felmentette Andrzej Leppert miniszterelnök-helyettesi és mezőgazdasági miniszteri posztjából. Lepper vasárnap jelentette be, hogy kilépnek a kormányból. Elmondta, a pártvezetés 61–8 arányban döntött arról, hogy visszahívják Anna Kalata munkaügyi és Andrzej Aumiller építésügyi minisztert a Jaroslaw Kaczynski vezette kabinetből. Hangoztatta: a koalíciót Kaczynski rúgta fel, most a miniszterek sorsa is az ő kezében van.
Hírösszefoglaló
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.