Hunyadi János szobra
Fotó: Rab Zoltán
Számos magyar és más, közép-európai országból származó színész, producer közreműködésével megkezdődött a Hunyadi című, tízórás történelmi sorozat forgatása. A rendező az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm, valamint Nagypál Orsi és Szász Attila.
2022. augusztus 09., 21:232022. augusztus 09., 21:23
A július végén indult európai televíziós produkcióban több mint 600 színész és kaszkadőr vesz részt – közölte a kommunikációval megbízott cég az MTI-vel.
A 15. században játszódó TV-sorozat bemutatja Hunyadi János küzdelmekkel, kalandokkal teli életét – ismerteti a sorozatot a közlemény, amely kitér arra is, hogy „miközben Hunyadi életét botrányok, politikai hatalmi játszmák és a varsói, római, belgrádi, bécsi és prágai nemesi családok közötti összeesküvések tarkítják, legerősebb szövetségesei a nők: Szilágyi Erzsébet, a felesége, aki mellette állt harcaiban, és első szerelme, Mara Brankovics, aki Murád szultán udvarának vezető ágyasa lett”.
A sorozatban a magyar művészek mellett többek között az osztrák Laurence Rupp, Cornelius Obonya, Murathan Muslu, az olasz Francesco Acquaroli, Karel Roden cseh, Rade Serbedzija szerb, Thomas Trabacchi és Elena Rusconi olasz színész is játszik.
A „showrunner” Lengyel Balázs (Aranyélet), aki a magyar származású George Mihalkával, Lovas Balázzsal, Ruttkay Zsófiával és Veres Attilával együtt forgatókönyvíróként csatlakozott Bán Mórhoz (Bán János, az M5 csatornaigazgatója), a sorozat alapjául szolgáló könyv szerzőjéhez.
A közlemény idézi Káel Csabát, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét, aki a sorozatról elmondta:
Közös a történelmünk a szomszédos nemzetekkel, és igazán izgalmas, hogy együtt vihetünk filmre történelmi eseményeket, valamint nagy személyiségek életét és tetteit – fogalmazott Roland Weissmann, az ORF főigazgatója.
A sorozat producerei a Serendipity Point Films, a Twin Media, a HG Media, az MR Film és a Beta Film, a produceri munkában részt vesz Krsko Tibor, Hazai Cecilia, Hazai Kinga, Ari Lantos, Oliver Auspitz és Andreas Kamm, valamint Koby Gal Raday, a Beta tartalomgyártásért felelős vezetője.
A TV2 Média Csoport Magyarországon és Szlovéniában vetíti majd a sorozatot, az ORF Ausztriában.
Nemzetközi hírügynökségek egybehangzó jelentései alapján az izraeli hadsereg megkezdte a szárazföldi támadást Libanonban hétfő este, tüzérségi tűz alá véve az arab állam déli határa mentén fekvő városokat.
A NATO tagállamai döntenek arról, hogy kap-e Ukrajna meghívást a szövetségbe úgy is, hogy területének egy része orosz megszállás alatt van – jelentette ki Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár.
Ha Brüsszel továbbra is ragaszkodik a Magyarországot a migráció miatt büntető döntéséhez, megkapja, amit akar, és Brüsszel főterére fogjuk szállítani a Magyarország kapuját döngető migránsokat – jelentette ki a miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben.
A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte meg Ausztriában a vasárnapi parlamenti választást a szavazatok 29,2 százalékával a belügyminisztérium által hétfőn közzétett hivatalos részeredmények szerint.
A Hamász közölte, hogy a támadás során meghalt a militáns szervezet libanoni vezetője, Fateh Sherif Abu el-Amin, aki feleségével, fiával és lányával együtt tartózkodott a déli Türosz városának egyik palesztin menekülttáborában.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Fox Newsnak adott interjújában szkeptikusan nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök folyamatos nukleáris fenyegetéseiről, mondván, hogy Putyin fél a nukleáris fegyverek bevetésétől.
Egyre több terrorista vezetőt iktat ki az izraeli hadsereg a Hezbollah és egyéb szervezetek elleni libanoni légicsapás-sorozat részeként.
A radikális jobbdali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte az Ausztriában vasárnap rendezett szövetségi parlamenti választásokat a közvélemény-kutatások alapján.
Megtalálták a romok között a libanoni síita Hezbollah szervezet vezetőjének, Haszan Naszrallah sejknek a holttestét Bejrútban, ahol Izrael intézett légicsapást a szervezet katonai parancsnoksága ellen.
Legkevesebb hét ember megsebesült és lakóépületek is súlyosan megrongálódtak a dél-ukrajnai Zaporizzsja ellen indított orosz légicsapásokban – közölte Ivan Fedorov regionális kormányzó vasárnap a Telegramon.
szóljon hozzá!