Még mindig a legerősebbek között van a magyar útlevél, a román néhány pozíciót javított

A magyar útlevél még mindig az egyik legerősebbnek számít világviszonylatban – derül ki a Henley Passport Index összesítése szerint.

Balogh Levente

2023. július 20., 21:442023. július 20., 21:44

A világ közel 199 országában kibocsátott úti okmány összehasonlítása nyomán összeállított lista azt veszi alapul, hogy egy adott útlevéllel hány országba lehet szabadon beutazni.

Eszerint a magyar úti okmány – amely a könnyített honosítás révén egyre több külhoni magyar zsebében is ott lapul – a hatodik helyen áll világszinten, miután 186 országba utazhatunk vele szabadon.

Igaz, nem egyedül, hanem „holtversenyben” az ausztrállal és a lengyellel.

A magyar úti okmány kapcsán ugyanakkor kellemetlen megkötés, hogy az Egyesült Államokba nem biztosít egyformán minden birtokosnak diszkriminációmentesen könnyített belépést: aki nem a jelenlegi Magyarország területén született, annak végig kell járnia a vízumkálváriát.

A román útlevél a 13. helyen áll 176 országba szóló szabad beutazással, ezen a pozíción Bulgáriával és Monacoval osztozik.

Egyébként a rangsorban érdekes változások történtek. Miután Japánt zsinórban öt éven keresztül nem lehetett kirobbantani a Henley-útlevélindex éléről, most négy ország is megelőzte.

A 2023-ban legerősebb szingapúri útlevél lehetővé teszi a városállam polgárai számára, hogy a lehetséges 227-ből 193 célállomásra látogassanak el vízum nélkül.

A Henley & Partners rangsorát évek óta Ázsia uralja, de Európa ismét erőre kapott: Németország, Olaszország és Spanyolország 190 vízummentes úti céllal a második helyre lépett előre, míg Japán és Dél-Korea 189 úti céllal csatlakozott Ausztria, Finnország, Franciaország, Luxemburg és Svédország mellé a harmadik helyre. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is lefelé ívelő pályán volt a 2014-es csúcsév után, amikor osztoztak az első helyen, de legalábbis a britek esetében úgy tűnik, hogy a dolgok javulnak. A brit úti okmány két helyet javítva a 4. helyre lépett előre, amelyet 2017 óta tölt be ismét. Az Egyesült Államok viszont újabb két helyet esett vissza a 8. helyre, és az amerikai állampolgárok mindössze 183 vízummentes úti célt élvezhetnek.

A listát minden évben a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a világ légitársaságainak globális kereskedelmi szövetsége adatai alapján állítják össze. Az év során folyamatosan, valós időben frissítik, az új vízumszabályozások függvényében. A legutóbbi frissítésben a cég azt írja, hogy a rangsor 18 éves története során a vízum nélkül elérhető úti célok átlagos száma majdnem megduplázódott – a 2006-os 58-ról 2023-ra 109-re.

A rangsor élén állók és sor végén kullogók szabad mozgása között azonban minden eddiginél nagyobb a szakadék:

az afgán állampolgárok mindössze 27 célállomásra látogathatnak el vízum nélkül, őket követi Irak (29) és Szíria (30). Szingapúrnak az elmúlt évtizedben 25 új célállomásra sikerült vízummentességet szereznie állampolgárai számára. „Az Egyesült Arab Emírségek polgárainak lehetőségei 2013 óta lenyűgöző mértékben, 107 új vízummentes úti céllal bővültel” – mondta Cristian H. Kaelin, a Henley & Partners elnöke.

A top 10 ország közül az USA-nak volt a legkisebb a pontszámnövekedése, az amerikai polgárok utazási lehetőségei mindössze 12 új úti céllal bővültek.

A jelenlegi sorrend:
1. Szingapúr: 192 célállomás
2. Németország, Olaszország, Spanyolország: 190
3. Ausztria, Finnország, Franciaország, Japán, Luxemburg, Dél-Korea, Svédország, Finnország: 189
4. Dánia, Írország, Hollandia, Egyesült Királyság: 188
5. Belgium, Cseh Köztársaság, Málta, Új-Zéland, Norvégia, Portugália, Svájc: 187
6. Ausztrália, Magyarország, Lengyelország: 186
7. Kanada, Görögország: 185 8. Litvánia, USA: 184
9. Lettország, Szlovákia, Szlovénia: 183
10. Észtország, Izland: 182

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni