MDF, SZDSZ: igen az együttműködésre

Elfogadta az MDF-fel való választási együttműködést az SZDSZ országos tanácsa, jelentette be a testület szombati, budapesti ülését követően Skaliczky Andrea, az országos tanács elnöke.

Hírösszefoglaló

2010. február 01., 09:242010. február 01., 09:24

Ennek értelmében az SZDSZ Budapesten 18 választókerületben indít képviselőjelöltet, s az MDF állít fővárosi és országos listát. A jelöltek személyéről még nem döntöttek. Skaliczky Andrea úgy fogalmazott, hogy az SZDSZ a 2010-es választásokon támogatja Bokros Lajos programját.

Fővárosi területi listát, illetve országos listát az MDF állít, a budapesti listára az első, a harmadik és a negyedik, illetve minden azt követő páros helyre az SZDSZ javasolhat képviselőjelöltet. A fővároson kívüli egyéni választókerületekről az MDF és az SZDSZ megyei elnökei állapodnak meg külön megállapodás keretében. Az MDF által állítandó országos kompenzációs lista első 15 helyéből a hetedikre és a tizenötödikre az SZDSZ állít jelöltet.

Retkes Attila pártelnök szerint a szavazati arány azt mutatja, hogy az SZDSZ jelentős többséggel tudott megfogalmazni egy világos politikai célt. Ezt úgy foglalta össze, hogy a választásokig hátralévő időre „részlegesen háttérbe szorítjuk saját identitásunkat, hogy előtérbe helyezzük a demokratikus közepet és Bokros Lajos programját”.

Hozzátette, hogy aztán, a parlamentbe kerülve az SZDSZ-t önálló pártként akarják megerősíteni. A politikus az ország érdekének nevezte a jobboldali erők kétharmados győzelmének megakadályozását.

Az MDF országos választmánya ugyancsak jóváhagyta az SZDSZ-szel való együttműködést. A választmány lehetőséget biztosít a megyékben a hasonló indulásra, a döntés a megyei választmányok kezében van. A választmány szerint az MDF–SZDSZ együttműködés regionális, leginkább fővárosi, a megyék többségében nem lesz ilyen típusú együttműködés.

Az MDF miniszterelnök-jelöltje, Bokros Lajos nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktort, a Fidesz miniszterelnök-jelöltjét, ám válaszul a Fidesz közölte: Bokros Lajos „rendezze le” vitáját Mesterházy Attilával, döntsék el, ki a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja

Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja
2025. augusztus 16., szombat

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat

Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit

Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit
2025. augusztus 16., szombat

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás

Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás
2025. augusztus 16., szombat

Kreml: Moszkva és Washington közösen keresheti tovább a megoldást – Megszólalt a román külügy is

Az alaszkai orosz–amerikai pozitív csúcstalálkozó lehetővé tette, hogy a felek folytassák a megoldási lehetőségek közös keresését – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombat hajnalban újságíróknak.

Kreml: Moszkva és Washington közösen keresheti tovább a megoldást – Megszólalt a román külügy is
2025. augusztus 16., szombat

Zelenszkij: Ukrajna kész a békéért dolgozni, hétfőn találkozom Trumppal

Ukrajna kész a béke érdekében tevékenykedni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti, az ukrajnai tűzszünetről szóló találkozó kapcsán.

Zelenszkij: Ukrajna kész a békéért dolgozni, hétfőn találkozom Trumppal
2025. augusztus 16., szombat

Amíg Trump és Putyin tárgyalt, Oroszország és Ukrajna drónesőt zúdított egymásra

Miközben Donald Trump és Vlagyimir Putyin Alaszkában találkoztak, Oroszország 85 támadó drónt és egy ballisztikus rakétát indított Ukrajna területe ellen – jelentette be szombaton az ukrán légierő.

Amíg Trump és Putyin tárgyalt, Oroszország és Ukrajna drónesőt zúdított egymásra
2025. augusztus 16., szombat

Trump–Putyin találkozó: nincs megállapodás a fegyverszünetről, de Trump szerint sikerült előrelépést elérni

Sikerült igazán jó előrelépést elérni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.

Trump–Putyin találkozó: nincs megállapodás a fegyverszünetről, de Trump szerint sikerült előrelépést elérni
2025. augusztus 15., péntek

Mosolyogva rázott kezet Trump és Putyin, megkezdődött a történelmi csúcstalálkozó

Megérkezett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai–orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be.

Mosolyogva rázott kezet Trump és Putyin, megkezdődött a történelmi csúcstalálkozó
2025. augusztus 15., péntek

Bukarest magyarázza a bizonyítványát, miután az amerikai külügy ismét szóvá tette a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését

Tompítani igyekezett Oana Ţoiu román külügyminiszter annak az élét, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma a Romániáról szóló emberi jogi jelentésében ismét felrótta a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését.

Bukarest magyarázza a bizonyítványát, miután az amerikai külügy ismét szóvá tette a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítését