Dyson hajformázók is voltak a több mint 5000 hamisított termék között
Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Több mint ötezer hamisított műszaki cikket foglaltak le a gyulai határátkelőhelyen egy román kamionból a pénzügyőrök – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben kedden.
2024. október 29., 14:192024. október 29., 14:19
Az okmányok szerint a rakomány Görögországból Szlovákiába tartott egy németországi lerakodással. A pénzügyőrök szúrópróbaszerűen ellenőriztek néhány dobozt, melyekben Nokia, Samsung telefonok, töltőkábelek, Dyson hajformázók, márkás fülhallgatók voltak.
A védjegyek jogosulti képviselői megállapították, hogy azok hamisítványok, amelyeket a jogtulajdonosok engedélye nélkül akartak forgalomba hozni.
A hamisított termékek nemcsak a legális gazdasági szereplőknek okoznak jelentős kárt, de egészségi, minőségi kockázatot jelentenek a vásárlóknak, és akár gyúlékonyak, veszélyesek is lehetnek – figyelmeztetett a NAV.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
szóljon hozzá!