Magyar Becsületrenddel tüntették ki Böjte Csaba szerzetest az államalapítás ünnepén

Böjte Csaba többek között az erdélyi nehéz sorsú gyerekek felkarolásáért kapta az elismerést •  Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Böjte Csaba többek között az erdélyi nehéz sorsú gyerekek felkarolásáért kapta az elismerést

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Egy nemzetnek szüksége van példaképekre – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-án Esztergomban, a Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsületrend átadásakor.

MTI

2023. augusztus 20., 16:142023. augusztus 20., 16:14

2023. augusztus 20., 18:162023. augusztus 20., 18:16

„Olyan példaképekre van szükség, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis többek és jobbak nálunk. Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben bennük magunkra ismerünk” – mutatott rá Novák Katalin. A legmagasabb magyar állami kitüntetést, Magyar Szent István Rendet vehetett át Karikó Katalin kutatóbiológus és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívót, míg a Magyar Becsületrendet Böjte Csaba ferences szerzetesnek adta át az államfő.

Novák Katalin kiemelte: mindhárom díjazottnak fontos a magyarsága, a közösségért dolgoznak, munkájukat szolgálatnak is tekintik.

Hozzátette, közös bennük az emberségük, a család fontossága, s hogy mindannyian az egy mindenkiért elv szerint élik életüket. A köztársasági elnök Karikó Katalinról elmondta: olyan kutató, aki hitt abban, hogy ami a fejében gondolatként megszületett, még akkor is valódi, jó megoldás lesz a gyakorlatban, ha erről lebeszélik, elbátortalanítják. A nehézségekből tudott épülni, s ezt adja tovább a hozzá forduló fiatal kutatóknak is.

Szilágyi Áronról a köztársasági elnök kiemelte a Stipendium Peregrinum programhoz való csatlakozását. Mint mondta, Szilágyi Áron vállalta, hogy személyesen támogatja, segíti a fiatal tehetségeket, amit ő maga is megkapott. Példamutató abban is, ahogy Fair Play-díjasként az ellenfeleivel bánik, amilyen tisztelettel fordul a másik felé.

Böjte Csaba azt vállalta, hogy az igazán nehéz sorban élő árva, vagy rossz körülmények között élő 2500 gyereknek, fiatalnak nyújt otthont és családot.

„A jóság iránti elkötelezettséggel élő az életét, tudását pedig úgy adja tovább, ahogyan az általa felnevelt gyerekek is gondoskodnak a rászorulókról” – fogalmazott Novák Katalin. A méltatás szerint a legrangosabb állami díjjal Karikó Katalin Magyarország és a magyar tudomány hírnevét világszerte erősítő, a legkiválóbb magyar szellemi hagyományokat folytató, nemzetközileg is nagyra értékelt tudományos pályáját, különösen több évtizeden át kitartóan végzett, a gyógyítás új dimenzióit megnyitó kutatómunkáját ismerték el.

Szilágyi Áron Magyarország és a magyar sport jó hírnevét világszerte erősítő, a legnemesebb magyar sporthagyományokat követő, ifjú korától egyéni és csapatszinten is kivételes nemzetközi sikereket hozó sportolói pályafutása, valamint a fiatal tehetségek támogatása iránt elkötelezett, a kiemelkedő fizikai és mentális teljesítmény mellett sportszerűségből és emberi tartásból is mintául szolgáló életpéldája elismeréseként kapta a Szent István Rendet.

Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója az erdélyi nehéz sorsú gyermekek felkarolása érdekében példamutató eltökéltséggel végzett, a cselekvő szeretet erejét hirdető humanitárius tevékenysége, emberközeli és az isteni gondviselés megélését segítő, kivételesen nagy hatású tanításai, a magyar nemzet lelki megerősödését legkisebb testvéri odaadással szolgáló életútja elismeréseként részesült a Magyar Becsületrendben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba