Macron Netanjahunak: együtt kell harcolni a Hamász ellen

•  Fotó: Izraela kormánya

Fotó: Izraela kormánya

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök kedd délelőtti izraeli látogatásán megemlékezett az október 7-i palesztin támadásokban meggyilkolt harminc francia állampolgárról, szolidaritásáról biztosította Izraelt, és kijelentette, hogy együtt kell harcolni a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen.

MTI

2023. október 24., 15:392023. október 24., 15:39

Az X közösségi oldalon azt írta: „minket és Izraelt összeköt a gyász”.

Macron nyilatkozatot tett közzé Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök oldalán a miniszterelnöki hivatalban tartott megbeszélésük után, ahol az Iszlám Állam terrorhálózat elleni harchoz hasonlatos nemzetközi koalíció létrehozását javasolta a Gázai övezetet uraló Hamász ellen.

„A terrorizmus elleni küzdelem nem csak Izrael, hanem mindannyiunk számára létkérdés” – mondta.

Netanjahu újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a Hamász barbársága nemcsak a zsidókat, hanem az egész régiót, Európát, a világot fenyegeti.

Idézet
A franciák ismerik a terrorizmust, nem hajlandóak elviselni ezt a fenyegetést, s Izrael népe is megtagadja, hogy határunkon az Iszlám Állam földsávja legyen. Ez nem Európától több ezer kilométerre van, hanem olyan, mintha az Iszlám Állam Párizs külvárosában lenne, ahonnan 20 perc alatt el lehet jutni Párizsba. Nem élhetünk így, senki sem tud így élni”

– mondta az izraeli kormányfő.

„Minden erőfeszítést megteszünk a túszok kiszabadításáért és annak érdekében, hogy megvédjük a palesztin civil polgárokat a sebesülésektől” – tette hozzá.

Egymás közti tárgyalásukat követően a két vezető egy kibővített megbeszélésen vett részt, amelyen többek közt jelen volt Cahi Hanegbi, az izraeli nemzetbiztonsági tanács vezetője, Avi Gil izraeli katonai államtitkár, valamint Macron tanácsadói.

Macron korábban izraeli hivatali kollégájával, Jichák Hercog államelnökkel tárgyalt. Találkozójukon kijelentette, hogy mindenekelőtt a Hamász által a Gázai övezetben fogva tartott elraboltak visszaküldése érdekében kell intézkedni. Szerinte Franciaország „vállvetve Izrael mellett áll, és mindent megtesz a térség békéjének és stabilitásának helyreállításáért”.

„Kötelességünk a terrorszervezetek elleni küzdelem, de el kell kerülni a konfliktus kiszélesedését” – mondta Macron.

Idézet
Ami történt, azt soha nem felejtjük el, és itt leszünk ma, holnap és holnapután – a békéért és a stabilitásért. Ezeket az embereket csak azért gyilkolták meg, mert zsidók voltak, és békében akartak élni”

– tette hozzá a francia elnök.

„Üzeneteket küldtünk más potenciális terrorszervezeteknek is, amelyek csatlakozni szeretnének a hadműveletekhez. Természetesen üzenetet küldünk a Hezbollah libanoni síita szervezetnek” – hangsúlyozta Macron.

Hercog köszönetet mondott Macronnak a szolidaritási látogatásáért, találkozásáért az elhurcoltak családtagjaival.

„Tudom, hogy velem együtt Ön sem lát különbséget a csak izraeli állampolgárok és a más állampolgársággal is rendelkezők között” – mondta az izraeli államfő.

Macron előzőleg olyan francia-izraeli állampolgárokkal találkozott, akiknek a szeretteit megölték vagy a Gázai övezetbe hurcolták a Hamász október 7-i terrortámadása alatt.

Idézet
Minket és Izraelt összeköt a gyász”

– írta X-üzenetében az október 7-i terrortámadásban meggyilkolt harminc franciára emlékezve.

A Hamász jelenleg kilenc francia állampolgárt tart fogva a Gázai övezetben.

A tervek szerint Macron találkozik Beni Ganz tárca nélküli miniszterrel, a szűk hadikabinet tagjával, és Jair Lapiddal, a parlamenti ellenzék és a centrista Van jövő párt vezetőjével is.

Izraeli tárgyalásai után a francia elnök elutazik Rámalláhba, ahol Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével tárgyal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek
2025. augusztus 17., vasárnap

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül

Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül
2025. augusztus 17., vasárnap

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja

Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja
2025. augusztus 16., szombat

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat

Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit

Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit
2025. augusztus 16., szombat

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás

Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás