Emmanuel Macron (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Emmanuel Macron
Emmanuel Macron francia elnök Európa és a Nyugat „meggyengülésének kockázatára” figyelmeztetett egy olyan nemzetközi kontextusban, amelyben a hatalmak közötti versengés egyre fokozódik.
2023. augusztus 28., 16:372023. augusztus 28., 16:37
Ez a helyzet „inkább erősödött” és „egyre bonyolultabbá válik”, emellett „magában hordozza a Nyugat és különösen Európánk gyengülésének kockázatát” – mondta az államfő a francia nagykövetek hétfőn Párizsban rendezett éves értekezletén. „Tisztán kell látnunk, anélkül, hogy túlzottan pesszimistává válnánk” – vélekedett Emmanuel Macron.
Beszédében kiemelt olyan jelenségeket, mint amilyen például „népességünk felhígulása” vagy „gazdaságunk a világkereskedelemben az új globális szereplők megjelenésének” következtében.
Annak a nemzetközi rendnek a fokozatos megkérdőjelezése zajlik, amelyben a Nyugatnak meghatározó helye volt, és még mindig meghatározó” – tette hozzá. „Ez a megkérdőjeleződés a háború visszatérésének eredménye, különösen Európában az ukrajnai orosz offenzíva miatt, valamint az Ázsiától Afrikáig jellemző sérelmi politika erősödése miatt, amely kitalált vagy fantáziált antikolonializmusból és egy politikailag kihasznált Nyugat-ellenességből táplálkozik” – vélte a francia elnök.
El kell „kerülnünk, hogy olyan narratíva alakuljon ki, amely azt hirdeti, hogy ez a ti háborútok, az európaiak háborúja, és minket nem érint” – mondta a francia elnök.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
szóljon hozzá!