2007. augusztus 06., 00:002007. augusztus 06., 00:00
A képviselőház 227-183 arányban szavazta meg a törvényjavaslatot, amelyet a szenátus pénteken fogadott el. A jogszabályt George Bush elnöknek is alá kell írnia, aki szombaton az elfogadás mellett érvelt, mondván: „Amerika védelmezése ünnepélyes kötelességünk”.
A törvény felhatalmazza a Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA), hogy bírói végzés nélkül hallgasson le amerikai és külföldi állampolgárok közötti telefonbeszélgetéseket, illetve olvassa el elektronikus levelezésüket. A felhatalmazás fél évre szól. A jogszabály az 1978-ban elfogadott külföldi megfigyelési törvény (angol rövidítéssel FISA) korszerűsített változata, amely szabályozta az elektronikus megfigyelés jogi procedúráját azon személyek esetében, akiknek az Egyesült Államok ellen irányuló kémtevékenységhez, terrorizmushoz lehet köze. Silvestre Reyes, a képviselőház felderítési bizottságának demokrata párti elnöke kijelentette: „Ez nem egy ideális törvény, de fontos ahhoz, hogy mindent megtegyünk az amerikai nép megnyugtatása érdekében”. Számos demokrata párti honatya ugyanakkor méltatlankodását fejezte ki, mivel úgy vélik, hogy az új jogszabály szabad kezet ad Alberto Gonzales igazságügy-miniszternek, akinek többen a lemondását, sőt menesztését követelik. Harry Reid, a szenátus demokrata párti többségének vezetője azzal vádolta meg a Fehér Házat, hogy már a múltban is túllépte hatáskörét a terrorizmus elleni harcban. A bírói végzés nélküli lehallgatási program az egyik legvitatottabb terrorellenes intézkedés az Egyesült Államokban, mivel amerikaiak millióit érinti közvetlenül.
Hírösszefoglaló
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.