Letartóztatásra ítélték Navalnijt, utcára hívta híveit az orosz ellenzéki politikus

•  Fotó: Alekszej Navalnij/Instagram

Fotó: Alekszej Navalnij/Instagram

Harmincnapi letartóztatásra ítélte hétfőn egy bíróság Himkiben Alekszej Navalnijt. Válaszként utcára hívta híveit az Oroszországba visszatért ellenzéki politikus.

MTI

2021. január 18., 17:262021. január 18., 17:26

Alekszej Navalnij vasárnap este tért vissza németországi gyógykezeléséből, miután nyugati országok laboratóriumi vizsgálatainak egybehangzó eredménye szerint augusztusban megpróbálták megmérgezni Oroszországban.

Navalnij válaszul a közösségi médiában még a tárgyalóteremből utcai tömegtüntetésekre szólította fel a híveit,

mert szerinte a hatalom ettől „fél” a leginkább, és mert a tiltakozásnak ezt a formáját nem tudja figyelmen kívül hagyni. Leonyid Volkov, Navalnij támogatói regionális törzseinek vezetője a Twitteren közölte, hogy a megmozdulások időpontját szombatra tűzték ki.

Az Európai Bizottság elnöke elítélte hétfőn Alekszej Navalnij letartóztatását, és azonnali szabadon engedésére és biztonságának szavatolására szólította fel az orosz hatóságokat. Ursula von der Leyen hangsúlyozta: a politikai ellenzék fogva tartása nem egyeztethető össze Oroszország nemzetközi kötelezettségvállalásaival.

Hozzátette, hogy továbbra is számítanak a Navalnij ellen elkövetett merénylet független szervek általi és alapos kivizsgálására.

Josep Borrell az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője ugyancsak hétfői közleményében felhívta a figyelmet, hogy az orosz igazságszolgáltatás „átpolitizálása” véleménye szerint elfogadhatalan, és Navalnij jogainak tiszteletben tartására szólította fel az orosz hatóságokat.

Felszólított továbbá, azon újságírók és állampolgárok haladéktalan szabadon engedésére, akiket azért tartanak fogva, mert a politikus letartóztatásáról tudósítottak, vagy mert támogatták őt.

Idézet
„Őrizetbevételük megerősíti azt a negatív folyamatot, amely folyamatosan szűkíti a független újságírás, az ellenzékiség, és a civil társadalom életterét az országban”

– írta Borrell. A főképviselő emlékeztetett, hogy az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítélte Navalnij elleni novicsok katonai idegméreggel történő merényletet és hat személyre szankciókat vezetett be. Nyomatékosította, hogy az ügyet teljes átláthatósággal és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel együttműködve, a lehető leghamarább ki kell vizsgálni.

Alekszej Navalnijt vasárnap vette őrizetbe az orosz rendőrség a moszkvai seremetyjevói repülőtéren.

A politikus Berlinből érkezett vissza hazájába, ahol azt követően kezelték kórházban, hogy augusztusban több nyugati laboratórium megállapítása szerint Oroszországban megmérgezték. A Kreml tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez.

Navalnij ellen az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) kezdeményezése alapján december 29. óta elfogatóparancs volt érvényben Oroszországban. A szolgálat múlt héten keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon, amelyben indítványozta az úgynevezett Yves Rocher-ügyben Navalnijra kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés letöltendővé változtatását.

Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el.

Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, az öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A vád szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának és további 4,5 milliót egy másik cégnek.

A Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat vasárnap este közölte, hogy a politikus a bíróság ítéletéig őrizetben marad. A politikai megmozdulások elleni hatósági fellépés megfigyelésére szakosodott OVD-Info szerint Moszkvában és Szentpéterváron a Navlnij hazatértekor, vasárnap 69 aktivistát és újságírót vettek őrizetbe az orosz hatóságok.

korábban írtuk

Visszatért Moszkvába Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, azonnal őrizetbe vették
Visszatért Moszkvába Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, azonnal őrizetbe vették

Visszatért Moszkvába Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, az őt szállító gép vasárnap este landolt a seremetyjevói repülőtéren. Az ellenzéki politikust őrizetbe is vették az orosz hatóságok, akárcsak számos szimpatizánsát a nap folyamán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

A munkások és a munkájuk fontossága a mesterséges intelligencia korában – az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

A munkások és a munkájuk fontossága a mesterséges intelligencia korában – az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását
2025. május 09., péntek

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll

Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll
2025. május 09., péntek

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával

A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával
2025. május 09., péntek

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak

A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak
2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le