Látványosan csökkent a halálozások mértéke az ötéves kor alattiak körében, de még mindig sokan veszítik életüket

A szubszaharai Afrikában született gyermekek tizenötször nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint az Európában vagy Észak Amerikában élők •  Fotó: Pixabay

A szubszaharai Afrikában született gyermekek tizenötször nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint az Európában vagy Észak Amerikában élők

Fotó: Pixabay

Az ENSZ legfrissebb becslései szerint 2021-ben 5 millió gyermek halt meg öt éves kora előtt, valamint további 2,1 millió 5 és 24 év közötti korú vesztette életét – írta az UNICEF Magyarország kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében. A jelentések pozitív eredményekről is beszámolnak: 2000 óta a halálozások mértéke az ötéves kor alattiak körében a felére, az idősebb gyerekek és fiatalkorúak esetében pedig 36 százalékkal csökkent. A halvaszületések száma is mérséklődött csaknem 35 százalékkal.

MTI

2023. január 10., 11:052023. január 10., 11:05

Kommünikéjük szerint az ENSZ gyermekhalandósággal foglalkozó csoportja jelentésében azt is megállapította, hogy szintén 2021-ben, csaknem 1,9 millió csecsemő halva született.

Idézet
A tényeket még tragikusabbá teszi, hogy számos haláleset elkerülhető lett volna megfelelő színvonalú egészségügyi ellátással

– fogalmaztak. Mint olvasható, minden második gyermek, aki 5 éves kora előtt vesztette el életét, Fekete-Afrikában született. Közölték, a dinamikusan javuló tendencia 2010 óta visszaesett, és 54 országban várhatóan nem fognak teljesülni az öt év alattiak halálozására vonatkozó Fenntartható fejlődési célok (SDG).

Azonnali egészségügyi intézkedés nélkül 2030-ig várhatóan 59 millió gyermek és fiatal fog meghalni, és közel 16 millió csecsemő fog halva születni – áll a közleményben.

A legsúlyosabb kihívásokkal Fekete-Afrika és Dél-Ázsia lakossága néz szembe.

Tavaly az összes öt éves kora előtt meghalt gyermek 56 százaléka Fekete-Afrikában született, 26 százalékuk pedig Dél-Ázsiában. A szubszaharai Afrikában született gyermekek tizenötször nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint az Európában vagy Észak Amerikában élők. Tavaly az összes halvaszületés 77 százaléka Fekete-Afrikában és Dél-Ázsiában történt.

Európához képest a szubszaharai Afrikában hétszer nagyobb az esélye annak, hogy egy gyermek halva születik.

korábban írtuk

A szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyének kitett gyermekek aránya EU-s szinten Romániában a legnagyobb
A szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyének kitett gyermekek aránya EU-s szinten Romániában a legnagyobb

Az Európai Unió (EU) országaiban élő gyermekek csaknem egynegyede, 24,4 százaléka volt kitéve tavaly a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának; egy évvel korábban 21,1 százalékos volt ez az arány.

A közleményben azt írták, bár a Covid-19 nem növelte közvetlenül a gyermekkori halálozások számát – mivel inkább az idősebbekre nézve jelentett fenyegetést –, a világjárvány megannyi jövőbeli kockázatot jelenthet rájuk nézve.

A jelentések elsősorban az oltási kampányok, az élelmezés és az alapellátáshoz való hozzáférés e körülményekből adódó nehézségeire hívják fel a figyelmet, amelyek nagyban veszélyeztethetik a gyerekek egészségét és jólétét – olvasható a dokumentumban.

korábban írtuk

Csaknem 80 millió embert taszított mélyszegénységbe a világjárvány, a háború tovább súlyosbítja a helyzetet
Csaknem 80 millió embert taszított mélyszegénységbe a világjárvány, a háború tovább súlyosbítja a helyzetet

A koronavírus-világjárvány további 77 millió embert taszított mélyszegénységbe világszerte, és számos fejlődő ország képtelen kilábalni a válságból a hiteltörlesztések magas költségei miatt – mutatott rá egy kedden nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát