Egyben figyelmeztetett az európaiegység fontosságára. Merkel kiálltamellett, hogy az EU szoros és baráti kapcsolatottartson fenn az Egyesült Államokkal, globálisstratégiai partnerséget alakítson kiOroszországgal, illetve segítse a NATO-t, hogy erősmaradjon. A német kancellár rámutatott, hogy azEU struktúrájának alkalmazkodnia kell az újhelyzethez, ahhoz, hogy immár 27 állam alkotja aszervezetet.
José Manuel Barroso, az EurópaiBizottság elnöke többek között arrólbeszélt, hogy az Európai Unió nem valami elvont,„idegen” dolog, hanem egy közös terv – s hogy nemszabad a kudarcokért mindig Brüsszelt hibáztatni.Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnökefelhívta a kontinens lakosainak a figyelmét, hogyEurópa a saját országukban kezdődik, s hogy azEU és az egyes országok „párban vannak”,elválaszthatatlanok. Romano Prodi olasz kormányfő aztelemezte, hogy az EU mint az alapértékek közösségemár létezik, a tényleges, gyakorlati Uniótviszont tovább kell építeni. Ehhez az EUalapokmánya nagyon megbízható alapot ad. ProdiFejtő Ferencet idézve (akit nagy európai történészkéntés íróként mutatott be) azt mondta: azalkotáshoz jóérzés, türelem, hit, deegyben egy csipetnyi őrültség is szükséges.„Íme tehát, Európának egy kicsit újbólmeg kell találnia saját kreatív őrületét”– fogalmazott az olasz politikus.
B. L.
Berlini Nyilatkozat: központban azemberi méltóság
A Berlini Nyilatkozat az európaiintegráció eddigi évtizedeinek közösörökségét s az EU előtt állófeladatokat összegzi. A Német TörténetiMúzeumban a tagországok vezetői jelenlétébenaz EU soros elnöki tisztét betöltő Angela Merkelnémet kancellár, valamint az Európai Bizottságelnöke, José Manuel Durao Barroso és az EurópaiParlament részéről Hans-Gert Pöttering elnökírta alá a dokumentumot. „Európa évszázadokonkeresztül egy eszmét, a béke és megértésreményét testesítette meg. Ez a reménybeteljesült (…) A közép- és kelet-európaiemberek szabadságszeretetének köszönhetjük,hogy Európa természetellenes kettéosztottságamára végérvényesen megszűnt (…) Ma úgyélünk egymás mellett, ahogy arra korábbansoha nem nyílt lehetőség” – áll adokumentumban. A szöveg leszögezi, az EU számáraaz ember áll a középpontban, akinek méltóságasérthetetlen, és akinek jogai elidegeníthetetlenek.A nők és a férfiak egyenlő jogokat élveznek. Atovábbiakban megállapítják: a közöspiac és az euró „erőssé tesz bennünket.”Azt is leszögezik, közösen küzdenek „aterrorizmus, a szervezett bűnözés és az illegálisbevándorlás ellen.” Hozzáteszik, azéghajlatváltozás veszélyénekelhárítása érdekében azenergiapolitika területén közös fellépésszükséges. „Célunk, hogy a 2009. évieurópai parlamenti választásokig megújítottközös alapra helyezzük az Európai Uniót”– zárul a nyilatkozat.
Kijevnek vissza kell vonnia az oroszajkú lakosságot diszkrimináló összes ukrán törvényt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
Az Ukrajna függetlenségének napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia támogatja Ukrajna „jogos önvédelmi erőfeszítéseit”.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.