Koszovó elismerésére készül Berlin?

Koszovó elismerését fontolgatja a német kormány, amennyiben a jelenleg Szerbiához tartozó tartomány egyoldalúan a függetlenség deklarálása mellett dönt – közölték berlini kormányforrások tegnap. Az idézett források szerint erről már előzetes döntés született, de a német kormány semmiképp nem kívánja hivatalosan nyilvánosságra hozni azt a szerb és az albán közösség közötti tárgyalások december 10-i befejeztéig.

Gazda Árpád

2007. október 25., 00:002007. október 25., 00:00

Berlinben ugyan még bíznak abban, hogy a szóban forgó tárgyalások végül eredményt hozhatnak, de úgy értékelik, hogy az elmúlt heti bécsi konzultációk kudarca után erre mind kisebb a remény. A koszovói nemzetközi összekötő csoport, amely az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország képviselőiből áll – az érintett felek bevonásával –, december 10-éig igyekszik megoldást találni a jelenleg Szerbiához tartozó, ugyanakkor ENSZ-közigazgatás alatt álló tartomány státusának megoldására. A legutóbbi, Bécsben tartott tárgyalási forduló azonban minden kompromisszumos javaslat ellenére eredménytelenül ért véget, s az albán delegáció közölte: amennyiben a határidőig nem születik megoldás, Koszovó egyoldalúan kikiáltja függetlenségét.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek
2025. augusztus 17., vasárnap

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül

Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül