2007. szeptember 10., 00:002007. szeptember 10., 00:00
Néhány órával később a szerb kormányfő igen erőteljes hangvételű nyilatkozatban az ENSZ-hez fordult, és követelte, hogy a Biztonsági Tanács védje meg Szerbia szuverenitását és területi egységét az Egyesült Államok erőpolitikájától, s biztosítsa az 1999-ben hozott, a tartományra vonatkozó határozat végrehajtását. Kostunica a csoportfőnök kijelentéséből azt a következtetést vonta le, hogy Szerbia közvetlen amerikai fenyegetéssel néz szembe. Fatmir Sejdiu koszovói elnök szombaton kijelentette, hogy a helyi albán hatalom partnerként szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, egyezteti velük a lépéseit Koszovó leendő státusának meghatározása érdekében. Az Egyesült Államok már nem egyszer és a legfelsőbb állami szinten közölte, hogy erőteljesen támogatja Koszovó függetlenségét, tette hozzá az elnök. Oleg Ivanovics, koszovói szerb politikus arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok álláspontja igen veszélyes, mert még jobban megoszthatja a Koszovó kérdésében eddig sem egységes EU-tagállamokat.
Hírösszefoglaló
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.