Fotó: Pixabay
Iránban szombaton kivégeztek egy férfit, mert együttműködött az izraeli hírszerző szervezettel – jelentette be az igazságügyi hatóság.
2023. december 16., 12:372023. december 16., 12:37
A Mizan hivatalos igazságügyi honlap anélkül, hogy felfedte volna az elítélt személyazonosságát, azt írta, a halálos ítéletet reggel hajtották végre Szisztán-Beludzsisztán tartomány fővárosa, Záhedán börtönében.
A bíróság azzal vádolta a férfit, hogy „együttműködött Izrael javára folytatott hírszerzésben és kémkedésben”, „titkos információkat gyűjtött” és „propagandát folytatott az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben álló csoportok és szervezetek javára”.
Az Iszlám Köztársaság már korábban is azzal vádolta Izraelt, hogy szabotálta néhány nukleáris létesítményét, és meggyilkolt több iráni tudóst. Pénteken 11 rendőrt öltek meg fegyveresek. A támadásért a régióban tevékenykedő Dzsais-al-Adl (Az igazság hadserege) nevű beludzsisztáni dzsihadista csoport vállalta a felelősséget.
Egy éve, 2022 decemberében négy férfit akasztottak fel, miután halálra ítélték őket Izraellel való „együttműködés” miatt.
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén – emelte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi portálon.
Új dokumentumot tesz közzé a Mária-jelenésekről május 17-én a Vatikán tanítóhivatala, a Hittani Dikasztérium.
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Amig január végén 4 303 115, februárban pedig 4 234 595 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek, addig március végén 4 211 495 ukrajnai menekült élt ilyen jogállással az EU valamely tagországában.
Egymillió moldovai állampolgár rendelkezik román útlevéllel is, aminek meg kell könnyeítenie az ország EU-csatlakozását, de a többség nem támogatja a Romániával való egyesülést – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök.
Az Egyesült Államok visszatartott egy az Izraelnek szánt bombaszállítmányt, mivel aggályosnak tartotta, hogy azokat egy rafahi támadás során felhasználhatják – közölte egy amerikai tisztségviselő a CNN szerint.
A NATO-tagállamoknak növelniük kell a hadiipari termelésüket – szögezte le kedd esti washingtoni sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.
A Hamászra gyakorolt katonai nyomás nélkül nem lehetséges a Gázát uraló iszlamista terrorszervezet által elrabolt izraeli túszok kiszabadítása – ezzel indokolta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Rafah elleni műveletek megkezdését.
Románia nyitott arra, hogy megvitassa egy Patriot légvédelmi rendszer Ukrajnába küldésének lehetőségét – közölte Klaus Iohannis elnök kedden az Egyesült Államokban.
Nagyszabású támadássorozatot indított az orosz hadsereg szerdára virradóra, egy nappal a moszkvai győzelem napi ünnepség előtt ukrán városok ellen.
szóljon hozzá!