Kitartanak Irakban

Gordon Brown a brit–amerikai kapcsolatok erősítését ígérte Camp Davidben. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok széles körű kapcsolatai meg fognak erősödni az elkövetkező években – jelentette ki Gordon Brown brit miniszterelnök hétfőn, az amerikai elnökkel tartott első találkozója után.

Gazda Árpád

2007. augusztus 01., 00:002007. augusztus 01., 00:00

A Camp David-i elnöki nyaralóban George Bushsal folytatott tárgyalásait követően Brown újságírók előtt azt mondta: egyetért az amerikai elnökkel abban, hogy Irakban „vannak olyan feladatok, amelyekről le kell mondanunk, és olyan felelősségek, amelyeknek meg kell felelnünk. Célunk, akárcsak az Egyesült Államoké az, hogy lépésről lépésre átadjuk az ellenőrzést az iraki hatóságoknak” – fogalmazott. Hozzátette: döntéseket kizárólag a helyszínen tevékenykedő katonai parancsnokok tanácsa alapján hoznak. Ezzel Brown az amerikai szóhasználathoz igazodott. Vendéglátója mindezt úgy nyugtázta, hogy Gordon Brown „érti a téteket”, amelyek kockán forognak Irakban. London elkötelezettsége az iraki háború folytatása mellett kulcsfontosságú az amerikai kormányzat számára. Nagy-Britannia öt és fél ezer katonája szolgál jelenleg Irakban, bár szerepük egyre inkább áthelyeződik a harci bevetésekről az iraki erők támogatására. Közös sajtóértekezletükön Bush nem adott közvetlen választ arra a kérdésre, hogy tervei szerint továbbadja-e a háborút a 2009 januárjában hivatalba lépő következő amerikai elnöknek. Megjegyezte azonban, hogy „ez sok időbe telik még Irakban, ahogy az ideológiai harc is soká tart még”. A brit kormányfő kijelentette, George Bushsal egyetértettek abban, hogy fokozzák a nyomást a szudáni Dárfúr tartományban zajló erőszak megfékezése érdekében. „Dárfúr ma a legsúlyosabb humanitárius katasztrófa a világban” – hangsúlyozta. „Megállapodtunk, hogy meggyorsítjuk az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó misszióját támogató ENSZ-határozat elfogadását (...), támogatjuk a mielőbbi béketárgyalásokat” – mondta, említést téve a dárfúri konfliktus 200 ezer halottjáról, kétmillió menekültjéről, és a térség nemzetközi segélyekre szoruló négymillió éhezőjéről. George Bush kijelentette, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia derűlátó azzal kapcsolatban, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjainak sikerül végre megállapodással lezárniuk a világkereskedelmi tárgyalások régóta zajló dohai fordulóját. A brit miniszterelnök érti, hogy „ha valóban érdekeltek vagyunk a szegénység felszámolásában, fontos számunkra, hogy sikerre vigyük a dohai fordulót” – mondta Bush a sajtóértekezleten, hozzátéve, hogy Gordon Brown „hozott magával néhány érdekes javaslatot a továbbiakra vonatkozóan”.

Brown Camp Davidből New Yorkba utazott tovább háromnapos egyesült államokbeli útján. Ott találkozik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, és beszédet mond a világszervezetben.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására