Kezdődik a Kóka-éra

Új elnököt választott a kisebbik budapesti kormánypárt. Kóka Jánost választották az SZDSZ elnökévé a megismételt szavazáson a párt szombati tisztújító küldöttgyűlésén Budapesten. A megismételt szavazáson 749 küldött vette fel a szavazólapot, ugyanennyien adták is le, az érvényes szavazatok száma 747 volt. Kókára 380-an, Fodorra 367-en voksoltak.

Gazda Árpád

2007. április 02., 00:002007. április 02., 00:00

A küldöttek délutánegyszer már szavaztak az SZDSZ új elnökéről,ekkor azonban Fodor Gábor és Kóka Jánosis egyaránt 377 szavazatot kapott. Kóka Jánossajtótájékoztatóján arrólbeszélt, és hogy áttekintené a koalíciósegyüttműködést, hogy miként lehet erősítenia liberálisok súlyát a kormányban. Azelnökválasztást követően GyurcsányFerenc miniszterelnök Kóka Jánosnak és azSZDSZ-nek küldött nyílt levelében arra hívtafel a figyelmet: az országnak, az MSZP-nek és azSZDSZ-nek egyaránt érdeke a koalícióskormányzás folytatása. A miniszterelnök soksikert kívánt a párt megújításához,megjegyezve: „Magyarországnak szüksége van egyerős liberális pártra, szüksége vanrátok”.
„Az MDF gratulál az SZDSZmindkét elnökének” – közölteKerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője, akiszerint az SZDSZ rendkívül bizonytalan ésmegosztott, amit az is bizonyít, hogy a párt nem tudotttalálni egy olyan jelöltet, aki mögéegységesen felsorakozott volna. A KDNP országgyűlésiképviselőcsoportja szerint Fodor Gábor elnökkéválasztása lett volna az SZDSZ „utolsóesélye”.
Kiszelly Zoltán politológusszerint jó volna, ha Fodor Gábor lenne a pártlelkiismerete, például az országos választmányelnökeként. Megjegyezte: Kóka Jánossalkapcsolatban most arra kíváncsiak, hogy az országsikerrégióiban jelen lévő, „a sikeresek,gazdagok és szépek” rétegpártjávávált SZDSZ-ből tud-e újra országos középpártotépíteni. Gyulai Attila, a Political Capital politikaielemző intézet kutatási igazgatója szerintlényeges az is, hogy a két politikus békéttud-e kötni egymással, és az általukképviselt kétféle liberális megközelítéski tudja-e egészíteni egymást. A küldöttgyűlésszombaton este megválasztotta a 12 tagú ügyvivőtestület új tagjait is, a legtöbb szavazattal FodorGábor került be a testületbe.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Lavrov az oroszajkú lakosság diszkriminálásának felhagyására szólította Kijevet

Kijevnek vissza kell vonnia az oroszajkú lakosságot diszkrimináló összes ukrán törvényt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.

Lavrov az oroszajkú lakosság diszkriminálásának felhagyására szólította Kijevet
2025. augusztus 24., vasárnap

Ukrajna függetlenségének napja: Zelenszkij biztonságot és békét ígér, Dan csodálatának adott hangot

Az Ukrajna függetlenségének napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia támogatja Ukrajna „jogos önvédelmi erőfeszítéseit”.

Ukrajna függetlenségének napja: Zelenszkij biztonságot és békét ígér, Dan csodálatának adott hangot
2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés