Két gyerek is meghalt egy Kijev elleni légicsapásban, Amerika újabb Patriot és Stinger légvédelmi rendszereket küld Ukrajnának

•  Fotó: wikipedia.org

Fotó: wikipedia.org

Hárman – köztük két gyerek – meghaltak csütörtökre virradóra Kijevben egy, az orosz hadsereg által az ukrán főváros ellen indított újabb légitámadásban.

Hírösszefoglaló

2023. június 01., 08:132023. június 01., 08:13

Vitalij Klicsko polgármester Telegram-bejegyzésben számolt be a légicsapásról, amely a főváros Desznyanszkij kerületében következett be

Mint írta, a három halott mellett négy sebesült is van. A halottak közöl az egyik egy körülbelül 5-6 éves, a másik egy 12-13 éves gyerek.

Az orosz hadsereg a héten több ízben is drónokkal és rakétákkal támadta Kijevet.

Eközben a washingtoni Fehér Ház az ukrán vezetésnek szánt újabb katonai segélycsomagot jelentett be.

A tájékoztatás szerint a mintegy 300 millió dolláros támogatás egyebek között Patriot és Stinger légvédelmi rendszereket, harckocsi lőszereket és egyéb hadfelszereléseket tartalmaz.

Ez már a 39. segélycsomag Ukrajnának az amerikai védelmi minisztérium készleteiből – ismertette a Pentagon.

Az Egyesült Államok eddig összesen több mint 38,3 milliárd dollár értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának

Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta, ebből 37,6 milliárd dollár segélyt az ukrajnai orosz hadműveletet követően kapott a kijevi vezetés.

Eközben Emmanuel Macron francia elnök szerdán Pozsonyban, az idei Globsec biztonságpolitikai konferencián elmondott beszédében kijelentette: Oroszország ismét alá akarja ásni Európa egységét és biztonságát, de mi ezt nem engedhetjük meg.

„Bár az ukrajnai háború végét egyelőre nem látni, azt hiszem, egy dolog biztos:

Oroszország nem foglalhatja el Ukrajnát, és nem diktálhatja a békés rendezés feltételeit”

– hangsúlyozta Macron. Az Európai Uniónak biztosítania kell Ukrajnát további hatékony támogatásáról, hogy küzdelme tartós békéhez vezessen. A tét magas, mert a háború az EU határán zajlik – figyelmeztetett.

Véleménye szerint a megállapodás feltételeit Ukrajnának kell meghatároznia, területi engedményekről pedig nem lehet szó. Csak a megfelelő biztonsági garanciák hozhatnak tartós békét az ukrán nép számára – mondta.

Emmanuel Macron a tervezett ukrán ellentámadás támogatására szólított fel, és kijelentette, hisz annak sikerében.

Az EU-ról szólva úgy foglalt állást, hogy annak energetikai, technológiai és védelmi önállóságát egyaránt erősíteni kell.

Az unió bővítésével kapcsolatban azt mondta, hogy Európának újra kell gondolnia ezzel kapcsolatos politikáját a nyugat-balkáni országok, valamint Moldova és Ukrajna mielőbbi csatlakozása érdekében.

Macron a Globsec konferencia előtt szlovák hivatali kollégájával, Zuzana Caputovával közös sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta: szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy Franciaország fűtőanyaggal látná el a Mohi atomerőmű tervezett új blokkját.

Koszovóról szólva kijelentette, hogy „az ottani hatóságok is felelősek a kialakult helyzetért, mert nem tartják be az EU közvetítésével létrejött egyezményt, és hibát követtek el a koszovói szerbek által bojkottált önkormányzati választás megtartásával”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke