Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
„Kopernikuszi fordulatként” jellemezte Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten a Fidesz 30., tisztújító kongresszusán az Orbán-kormány által végrehajtott nemzetpolitikai változtatásokat, amelynek lényege, száz év után nem Magyarország van az egyik oldalon és határon túli magyar kisebbségek a másik oldalon, hanem magyarok vannak a határon innen és túl, akiket megillet az állampolgárság, kormányzati támogatás és a közös felelősség.
2023. november 18., 14:062023. november 18., 14:06
2023. november 18., 15:542023. november 18., 15:54
Ma nem az a kérdés, hogy ki mit kap a másiktól, hanem az a helyes megközelítés, hogy ki mit tud adni a másiknak – közölte, kiemelve:
Van okunk hinni abba, hogy a 21. század jobb lesz, mint a 20. század volt – fogalmazott. Kitért az elkövetkező időszakban, a környező országokban rendezendő választásokra, és azt mondta, egyetlen opció van, „győznünk kell”. A határon túli politikai közösségek számára csak akkor van győzelem, ha a magyarok szavazatainak 85-90 százalékát megszerezték.
Kiemelte: azért kell dolgozniuk, hogy a közösségüket ne hagyják politikai eszköz nélkül. Ez nemcsak egy politikai feladat, hanem morális kötelességük is – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus a jövőre nézve bizakodó volt, azt mondta, megszületett egy olyan Kárpát-medencei integráció, amely nemcsak nemzeti érték, de olyan példa is, amely megvilágítja a helyes utat.
Kijelentette:
Ma a régióban kettős mérce van Magyarországgal és a romániai magyarokkal szemben is – tette hozzá.
Kelemen Hunor Pásztor Istvánról, a Vajdasági Magyar Szövetség közelmúltban elhunyt elnökéről is megemlékezett. Úgy fogalmazott: harcostársuk, barátuk volt, a Kárpát-medencei magyarok egyik „égtartó” embere, aki tudott valamit, amit csak az igazán nagy államférfiak tudnak. Azt, hogy akkor vagy hű a nemzetedhez, akkor szolgálod közösségi vezetőként, ha a jövőjét biztonságba helyezed.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak „az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről”, a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni.
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén – emelte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi portálon.
Új dokumentumot tesz közzé a Mária-jelenésekről május 17-én a Vatikán tanítóhivatala, a Hittani Dikasztérium.
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Amig január végén 4 303 115, februárban pedig 4 234 595 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek, addig március végén 4 211 495 ukrajnai menekült élt ilyen jogállással az EU valamely tagországában.
Egymillió moldovai állampolgár rendelkezik román útlevéllel is, aminek meg kell könnyeítenie az ország EU-csatlakozását, de a többség nem támogatja a Romániával való egyesülést – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök.
Az Egyesült Államok visszatartott egy az Izraelnek szánt bombaszállítmányt, mivel aggályosnak tartotta, hogy azokat egy rafahi támadás során felhasználhatják – közölte egy amerikai tisztségviselő a CNN szerint.
A NATO-tagállamoknak növelniük kell a hadiipari termelésüket – szögezte le kedd esti washingtoni sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.
A Hamászra gyakorolt katonai nyomás nélkül nem lehetséges a Gázát uraló iszlamista terrorszervezet által elrabolt izraeli túszok kiszabadítása – ezzel indokolta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Rafah elleni műveletek megkezdését.
szóljon hozzá!