2007. szeptember 03., 00:002007. szeptember 03., 00:00
A sajtótájékoztatón, amelyet az MDF elnöke, Dávid Ibolya kezdeményezett a Magyar Gárda ügyében, Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök bejelentette: a kormány a Polgári Törvénykönyv módosítását kezdeményezi a vallási, nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó, illetve a szexuális orientáció miatt kisebbségben lévő személyek védelmében. A kezdeményezés célja, hogy a kisebbségben lévők az őket ért sértő, bántó vagy lealacsonyító megnyilvánulásokkal szemben bírósághoz fordulhassanak.
Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője azt mondta, „nagy örömmel” támogatja a kezdeményezést, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pártja nyitottságát jelezte a javaslatra. A KDNP nevében Harrach Péter alelnök közölte, hogy várja az előterjesztést, Dávid Ibolya, az MDF elnöke pedig az írásos javaslat ismeretében alakítja ki az álláspontját.
Szabó Zoltán és Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselői szombaton bejelentették, hogy pártjuk javasolja az egyesülési jogról szóló törvény módosítását is. A kormánypárti képviselők a párizsi békeszerződés azon pontjával javasolják kiegészíteni a kétharmados egyesülési törvényt, amely megtiltja a nép demokratikus jogait elvonó, fasiszta, katonai jellegű szervezetek megalakulását. Szabó Zoltán közölte: azt is javasolják, a bírónak legyen mérlegelési joga, vagyis tagadhassa meg a szervezetek bejegyzését akkor, ha fennáll a veszélye, hogy a létrejövő szervezet mások jogainak és szabadságának sérelmét okozná.
Hírösszefoglaló
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.