Fotó: Facebook/Dr. Matthew Mode
Helyben hagyta az olasz legfelsőbb bíróság a velencei ítélőtábla szeptemberi ítéletét, így a Bukarestben csalás miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt olasz álsebészt, Matteo Politit nem adják ki Romániának. Börtönbüntetését viszont Olaszországban le kell töltenie – számolt be a La Repubblica.
2023. november 06., 17:492023. november 06., 17:49
Politit három év tíz hónap szabadságvesztésre ítélték márciusban, ám a börtönbüntetés elől Olaszországba szökött. Ügyvédei azonban továbbra is azt állítják: mindenkit beperelnek, aki megkérdőjelezi védencük szakmaiságát, és csak Romániában négy, Olaszországban pedig három keresetet nyújtottak be az ítélet semmissé nyilvánítása érdekében.
Erőfeszítésük azonban a legfelsőbb bíróság ítélete nyomán a jelek szerint nem járt sikerrel, csupán annyiban, hogy nem Romániában kell leülnie a büntetést.
Viszont
Politit augusztus 22-én tartóztatták le szülei otthonában, az olaszországi Margherában, ahol december óta tartózkodott, de két nappal később elengedték azzal a kötelezettséggel, hogy hetente egyszer jelentkeznie kell a rendőrségen. Giovanni Catanzaro ügyvéd azt kérte, hogy védence alternatív büntetés formájában tölthesse le a három év és tíz hónapot, tekintettel arra, hogy esti tagozatra jár, egészségügyi biotechnológiai diplomát szerzett és egy szállodában dolgozik. Ezt azonban elutasították.
A 43 éves Matteo Politit (aki időközben Luigira változtatta nevét)
A román igazságszolgáltatás szerint a férfi 2018 márciusa és decembere között orvosnak adta ki magát, és kilenc áldozatot tévesztett meg azzal, hogy plasztikai sebésznek adta ki magát. Hamis nevet használt, és öt bukaresti egészségügyi intézményben végzett műtéteket, amivel több tízezer eurós haszonra tett szert.
Matteo Politit végül idén márciusban ítélték el Romániában3 év 10 hónap börtönbüntetésre csalás és hamisítás miatt. A férfi azonban akkor már nem tartózkodott az országban, mint kiderült,
Még Hongkongban is keresték, de a Rai News szerint a további nyomozás során kiderült, hogy a Velencéhez közeli Mestre egyik szállodájában talált munkát. Miután a férfit letartóztatták, a csendőrök értesítették a nemzetközi rendőrségi együttműködési szolgálatot a külföldi szervekkel való szükséges kommunikáció érdekében, és az igazságügyi hatóság kérésére a velencei Santa Maria Maggiore börtönbe szállították a kiadatásáig.
A bukaresti egészségügyi igazgatóság bocsátotta ki számára az úgynevezett orvosi alapnyilvántartási számot (bélyegzői számot). Miután vizsgálat indult ellene, az olasz állampolgár megpróbálta vonattal elhagyni Romániát 2019 februárjában, de a hatóságok elfogták a kürtösi vasútállomáson. Egy időre előzetes letartóztatásba helyezték, majd szabadlábra került.
A vádirat szerint Matteo Politi 2018 márciusa és decembere között
A férfi 2018 szeptemberében két orvost is félrevezetett. Álnéven bemutatkozva azt állította, hogy hamarosan egy bukaresti székhelyű magánklinika tulajdonosa lesz, noha tudta, hogy a klinika megvásárlására akkoriban nem volt valós lehetősége, mivel nem rendelkezett az ehhez szükséges anyagi forrásokkal. A két orvost rávette arra, hogy béreljenek ki három hónapra az állítólagos magánklinikáján két helyiséget összesen 13 896 lejért.
Az ügyészek szerint Matteo Politi 2018. március 19-én
majd március 23-án orvosi alapnyilvántartási számot a bukaresti egészségügyi igazgatóságtól. Ugyanabban az évben március 22-én rávette az oktatási minisztériumi illetékes hivatalnokait a pristinai egyetemen szerzett orvosi diplomájának honosítására. Ez az okirat azonban hamisítvány volt, az olasz férfi nem végzett tanulmányokat a pristinai egyetemen – olvasható a vádiratban.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
szóljon hozzá!