Jemenben csapott le az izraeli hadsereg

Izrael

Reakció. Az izraeli hadsereg nem maradt adós, miután a jemeni húszik ismét megtámadták az országot

Fotó: Izraeli Védelmi Minisztérium

Az izraeli hadsereg csütörtökön kora reggel csapást mért jemeni húszi célpontokra, alig néhány órával azután, hogy az Irán által támogatott fegyveres csoport újabb támadást intézett Izrael ellen.

Krónika

2024. december 19., 08:392024. december 19., 08:39

Az izraeli légicsapásokat, amelyek többek között

a fővárosban, Szanaában lévő kikötők és energetikai infrastruktúra ellen irányultak,

megtorlásnak szánták a húszik által az elmúlt évben Izrael ellen intézett rakéta- és dróntámadásokért, amelyek többségét sikerült kivédeni – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közleményében.

A húszik által működtetett Al-Masirah TV szerint

az izraeli csapások a főváros közelében lévő Hejzaz és Dahban erőműveket, valamint a hudejdai kikötőt és a Rasz Isza olajlétesítményt vették célba, ahol áldozatokról számoltak be

– közölte a CNN.

Az Izrael és a húszik közötti feszültség hónapok óta fokozódik, miközben Izrael a palesztin terrorcsoport október 7-i támadásait követően háborút folytat a Hamász ellen a Gázai övezetben – a világ vezetői pedig egy szélesebb körű közel-keleti konfliktus lehetőségére figyelmeztetnek.

Korábban csütörtökön szirénákat hallottak Izrael középső részén, miután az izraeli hadsereg elfogott egy Jemenből indított rakétát – közölte az IDF.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni