Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Csaknem egymillió forint bírságot kapott egy romániai sofőr, akinek a furgonját Hegyeshalomnál állították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai; a járműben jelöletlen élelmiszert, adózatlan alkoholt, valamint cigarettát is találtak.
2023. október 17., 09:332023. október 17., 09:33
A NAV azt közölte kedden az MTI-vel, hogy négyszáz kilogramm nyers húst, tojást, adózatlan alkohol- és dohányterméket is találtak a pénzügyőrök a járműben, amelyet a sztráda győri szakaszán állítottak meg. A jármű ráadásul 3860 kilogrammal többet nyomott a megengedett súlynál.
A hűtés nélküli nyers hús és a jelöletlen tojás miatt a pénzügyőrök értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársait, akik azonnal elrendelték a szabálytalanul szállított élelmiszerek megsemmisítését, míg a NAV munkatársai a jövedéki termékeket foglalták le.
A sofőr a túlsúly miatt 650 ezer forint közigazgatási bírságot kapott, a jövedéki törvény megsértéséért is felelnie kell, valamint az élelmiszerek megsemmisítési költsége is őt terhelte – áll az MTI által idézett közleményben.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
szóljon hozzá!