ISIS-szimpatizáns, veterán katona a New Orleans-i gázoló

gázoló

Samszúd din Dzsabbar, a New Orleans-i gázoló

Fotó: Sky News

Az amerikai hatóságok az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet zászlaját találták meg a New Orleansban újév hajnalán elkövetett gázolásos támadás elkövetéséhez használt kisteherautóban, és a feltételezések szerint több gyanúsított szabadlábon van. Kiderült, hogy a gázoló az amerikai hadseregben szolgált.

MTI

2025. január 01., 23:202025. január 01., 23:20

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) New Orleans-i irodájának különleges ügynöke sajtótájékoztatón megerősítette, hogy az elkövető a texasi illetőségű, 42 éves, amerikai állampolgárságú Samszúd din Dzsabbar. Alethea Duncan hozzátette ugyanakkor, hogy a gázoló nem magányos elkövető, hanem a kivitelezésben tettestársai voltak, és a gyanúsítottak után hajszát indítottak.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy fegyvereket és pokolgépként használható eszközöket is találtak. A nyomozást vezető FBI immár terrorcselekményként kezeli az esetet.

New Orleans zenei klubjairól ismert történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten a merénylő újév hajnalán kisteherautóval hajtott az emberek közé, megkerülve a felállított akadályokat. A támadó ezt követően fegyverből nyitott tüzet. A tűzpárbajban két rendőr is megsebesült. A gázolás elkövetője a lövöldözésben meghalt.

korábban írtuk

Robbanóeszközt is találtak a New Orleans-i gázolónál
Robbanóeszközt is találtak a New Orleans-i gázolónál

Robbanóeszközt is találtak a nyomozók annak a férfinak a gépkocsijában, aki szerdára virradóra belehajtott a tömegbe New Orleans-ban. A gázolót agyonlőtték a rendőrök.

Az incidensnek a friss közlések szerint a 10 halálos áldozaton kívül 35 sebesültje van, és közülük többnek az állapota életveszélyes. Jeff Landry, Louisiana állam kormányzója hangsúlyozta, hogy a támadás helye, a Bourbon Street rendőrségi műveleti helyszín, ezért zárva tartják.

LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere közölte, hogy megnövelték a városban a biztonsági intézkedéseket, ennek részeként az emberek védelmére emelt barikádokat.

Anne Kirkpatrick, a Mississippi folyó torkolatában fekvő Louisiana állambeli nagyváros rendőrfőnöke egy korábbi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, „ez a férfi megpróbált annyi embert elgázolni, amennyit csak tud”.

Amerikában született a gázoló

Médiabeszámolók szerint a terrorcselekmény elkövetője az Egyesült Államokban született, és szolgált az amerikai hadseregben. A motivációra vonatkozó nyomozás arra is kiterjedt, hogy Samszú din Dzsabbar mikor és milyen körülmények között radikalizálódhatott.

A zenei kultúráról híres New Orleans a szilveszteri és újévi turizmus kiemelt célpontja, ahol szilveszter éjszaka százezrek tartózkodtak, hogy búcsúztassák az óévet és köszöntsék az újat. A városban újév napján tartották volna az egyetemi amerikai futball kiemelt mérkőzését, a Sugar Bowlt, de a támadás miatt egy nappal elhalasztották.

korábban írtuk

Tömegbe hajtott egy férfi New Orleansban, sok a halott és a sérült
Tömegbe hajtott egy férfi New Orleansban, sok a halott és a sérült

Legalább tíz ember meghalt és körülbelül harminc megsérült, amikor szerda hajnalban egy jármű a tömegbe hajtott New Orleans városában. Az elkövető lövöldözött is az emberekre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

A holland állam 5,7 millió eurós kártérítésre készül az ellopott dák műkincsek ügyében

A holland kormány 5,7 millió eurós céltartalékot különített el az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért járó esetleges kártérítés kifizetésére – írja a holland kulturális minisztérium közleményére hivatkozva az AFP.

A holland állam 5,7 millió eurós kártérítésre készül az ellopott dák műkincsek ügyében
2025. május 30., péntek

Parajdi bányakatasztrófa: a magyar katasztrófavédelem felajánlotta a segítségét

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.

Parajdi bányakatasztrófa: a magyar katasztrófavédelem felajánlotta a segítségét
2025. május 30., péntek

Trump megbízottja szerint jogos Moszkva aggodalma a NATO további keleti bővítése miatt

Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.

Trump megbízottja szerint jogos Moszkva aggodalma a NATO további keleti bővítése miatt
2025. május 30., péntek

Megfellebbezi a Trump-kormányzat a vámokat felfüggesztő bírósági ítéletet

Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.

Megfellebbezi a Trump-kormányzat a vámokat felfüggesztő bírósági ítéletet
2025. május 30., péntek

Izrael elfogadta az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem túl lelkes

Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.

Izrael elfogadta az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem túl lelkes
2025. május 30., péntek

Orbán Viktor: Parajd része a magyar nemzettudatnak, minden támogatást megadunk ott és a háromszéki árvízkárosultaknak is

Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors

Orbán Viktor: Parajd része a magyar nemzettudatnak, minden támogatást megadunk ott és a háromszéki árvízkárosultaknak is
2025. május 30., péntek

Zelenszkij: Moszkva megtévesztő akciója a tűzszüneti feltételek bemutatásának halogatása

Oroszország „újabb megtévesztő akciót” hajt végre azzal, hogy nem adta át a béke rendezésére vonatkozó javaslatát a Moszkva és Kijev közötti esetleges találkozó előtt – jelentette kiVolodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.

Zelenszkij: Moszkva megtévesztő akciója a tűzszüneti feltételek bemutatásának halogatása
2025. május 29., csütörtök

Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből

Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.

Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből
2025. május 29., csütörtök

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos

Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos
2025. május 29., csütörtök

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak

Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak