Archív felvétel
Fotó: Vatican News
Ferenc pápa állapota továbbra is stabil – közölte a Vatikán péntek este.
2025. március 08., 13:012025. március 08., 13:01
Ferenc pápa klinikai kórképe még mindig összetett, és az orvosok továbbra sem bocsátkoznak találgatásokba az egészségi állapota alakulását illetően.
Az egyházfő pihenéssel, imával és a kezelések folytatásával töltötte a napját. Folytatta a közel egy hete végzett légzési fizioterápiát.
Nap közben orron át kapott magas áramlású oxigénpótlást, éjszaka pedig nem invazív gépi lélegeztetéssel segítik – közölte a Vatikán péntek este.
Ferenc pápának a Szent Péter téren csütörtök este kihangosított hangüzenetével kapcsolatban Matteo Bruni szentszéki szóvivő az újságíróknak elmondta, hogy az egyházfő akarata volt, hogy hallják a hangját. Ferenc pápa üzenetében köszönetet mondott az érte mondott imákért.
Ferenc pápa huszonharmadik napját tölti kórházban.
Ferenc pápa hangüzenetével kezdődött a rózsafüzér-imádság a Szent Péter téren csütörtök este, az egyházfő megköszönte mindazoknak, akik érte imádkoznak.
Donald Trump szerint a jemeni húszik megadták magukat, elállnak a harctól, amit az Egyesült Államok a légicsapások leállításával viszonoz.
Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója kedden elítélte a romániai Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a döntését, hogy nem támogatja Nicușor Dan Európa-barát jelöltet az elnökválasztás második fordulójában.
Friedrich Merz, az SPD-CDU/CSU jelöltje 325 igen szavazattal 289 nem ellenében, egy tartózkodás mellett kedd délután megnyerte a német kancellárválasztás második fordulóját, miután nagy meglepetésre elvesztette az első körös szavazást.
Egy ritka fejlődési rendellenességgel, nyitott hasfallal született erdélyi kislány életét mentették meg a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikáján. A páciensnek semmilyen maradandó károsodásra nem kell számítania, teljes életet élhet.
A választások első fordulója után George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a szélsőjobboldal elnökjelöltje gratuláló üzenetet kapott az amerikai belbiztonsági minisztériumtól – ezt maga Simion állította a Corriere
Friedrich Merz német konzervatív vezetőnek nem sikerült megszereznie a kancellárrá váláshoz szükséges parlamenti többséget a keddi szavazás első fordulójában, ami váratlan kudarcot jelentett a szociáldemokratákkal kötött új koalíciója számára.
George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének magával az Antikrisztussal kell megküzdenie az elnökválasztás második fordulójában – vélekedik a Vlagyimir Putyin legfőbb ideológusaként emlegetett Alekszandr Dugin.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint a Gázai övezet lakosságát át fogják telepíteni a régió déli részére, miután biztonsági kabinetje jóváhagyta az enklávéban végrehajtandó kiterjesztett katonai műveletet.
Oroszország szerint Ukrajna már a második egymást követő éjszaka indított dróntámadást Moszkva ellen keddre virradóra.
szóljon hozzá!