Hszi Csin-ping kínai államfő az APEC-csúcson többször kifejtette véleményét a protekcionista kereskedelempolitikával szemben
Fotó: X/President Biden
Kína készen áll az együttműködésre az új amerikai adminisztrációval – jelentette ki Hszi Csin-ping államfő szombaton Limában, amikor találkozott Joe Bidennel, az Egyesült Államok januárban távozó elnökével.
2024. november 17., 10:342024. november 17., 10:34
Az amerikai–kínai megbeszélést az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) éves találkozójának keretében tartották a perui fővárosban.
Hszi Csin-ping az amerikai elnökválasztás eredményére és a januárban hivatalba lépő második Trump-adminisztrációra utalva kijelentette, hogy egy folytonos átmenetet szeretne a két ország kapcsolatában, valamint az együttműködés kiterjesztésének és a nézetkülönbségek kezelésének szándékát hangoztatta.
Joe Biden az amerikai–kínai viszonyt az egész világot tekintve a legfontosabb szövetségnek és kapcsolatnak nevezte.
„Az, hogy miként viszonyulunk egymáshoz, befolyással van a világ többi részére” – fogalmazott. Kifejtette: a két ország nem engedheti meg magának, hogy versenyük konfliktussá fajuljon, és úgy vélte, az elmúlt négy év bizonyította, hogy ez lehetséges.
Joe Biden és Hszi Csin-ping találkozója a tervek szerint a két politikus utolsó hivatalos megbeszélése volt. A távozó amerikai elnök együttműködésüket úgy értékelte, hogy a nézeteltérések mellett tárgyalásaik mindig az őszinte és nyitott vitáról szóltak.
Limából mindketten Brazíliába utaznak a húsz legfejlettebb ipari ország (G20) tanácskozására.
A mostani Joe Biden utolsó elnöki látogatása Peruban és Brazíliában, egyben hivatali ideje alatt az első hivatalos útja Dél-Amerikában.
A kínai elnök útja Peruban és Brazíliában is állami szintű látogatásnak számít, az ahhoz illeszkedő külsőségekkel együtt.
Peru és Brazília legnagyobb külkereskedelmi partnere a 2022-es adatok szerint Kína volt.
Amint arról beszámoltunk, az amerikai elnök pénteken, szintén Limában háromoldalú találkozón tárgyalt a dél-koreai elnökkel és a japán miniszterelnökkel. Joe Biden, Jun Szongjol és Isiba Sigeru megbeszélésén a többi között szó volt az Indiai- és csendes-óceáni térség biztonságának fenntartásáról, az Észak-Korea jelentette fenyegetésről, az orosz – észak-koreai katonai együttműködésről, valamint észak-koreai katonák oroszországi bevetéséről.
Fontos változások időszaka következik – figyelmeztetett Joe Biden leköszönő amerikai elnök, amikor találkozott Japán és Dél-Korea vezetőivel pénteken Limában, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
szóljon hozzá!