Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Hollandia 18 F-16-os vadászgépet szállít Ukrajnának, hogy segítse a harcot Oroszország inváziója ellen – közölte a holland kormány pénteken.
2023. december 22., 17:232023. december 22., 17:23
2023. december 22., 18:272023. december 22., 18:27
„Tájékoztattam Volodomir Zelenszkij elnököt kormányunk döntéséről, miszerint 18 F-16-os vadászgépet bocsátunk Ukrajna rendelkezésére. A gépek leszállítása az egyik legfontosabb eleme az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásról kötött megállapodásnak” – írta Mark Rutte ügyvivő miniszterelnök a X közösségi médiaplatformon. A vadászgépek szállítása még függ a holland külügyminisztérium kiviteli engedélyétől és a személyzetre, valamint az ukrajnai infrastruktúrára vonatkozó kritériumok teljesítésétől – tette hozzá Rutte.
Hága már augusztusban megerősítette, hogy szállítana Ukrajnának repülőgépeket, miután megkapta az engedélyt az Egyesült Államoktól, ahol a harci gépeket gyártják. Hollandia korábban támogatta, hogy Romániában kiképzőközpontot hozzanak létre ukrán vadászpilóták számára, és öt harci gépet bocsátott a létesítmény rendelkezésére.
Közben Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka pénteken a Telegramon közölte: az ukrán erők lelőttek három Szu-34-es típusú vadászbombázó repülőgépet az ország déli részében. Az ukrán nemzeti gárda arról adott hírt a Facebookon, hogy a Szpartan elnevezésű 3. hadműveleti dandár katonái kézi lőfegyverrel – AK-74-es gépkarabélyokkal – megsemmisítették egy Lancet típusú orosz támadó drónt Zaporizzsjánál.
Dánia úgy döntött, hogy 19 darab F-16-os vadászgépet szállít Ukrajnába – jelentette be Mette Frederiksen dán miniszterelnök vasárnap, a dániai látogatáson tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!