Hazatértek az ápolónők

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A bolgár elnök megkegyelmezett a Líbiában elítélt hat egészségügyi dolgozónak. Több mint nyolcévnyi líbiai fogság után a tripoli hatóságok szabadon engedték tegnap a nemrég elítélt öt bolgár ápolónőt és a bolgár állampolgárságot kapott palesztin orvost. Még a délelőtt folyamán repülőre is szálltak, és Szófiába utaztak, ahol a bolgár államfő azonnal meg is kegyelmezett nekük.

Gazda Árpád

2007. július 25., 00:002007. július 25., 00:00

Mint arról már beszámoltunk, Líbiában több száz gyerek AIDS-szel való szándékos megfertőzésének vádjával előbb halálra ítélték őket, később életfogytiglani börtönre változtatták büntetésüket, miután létrejött a megállapodás az áldozatok családjának kártérítéséről. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök tegnapi közlése szerint sem Franciaország, sem az Európai Unió nem fizetett az elítéltek elengedéséért. Sarkozy egyúttal megerősítette, hogy ma Líbiába utazik.

Mohammed Abder-Rahmán Salgam libanoni külügyminiszter ugyanakkor kijelentette, hogy mind az Európai Unió, mind pedig Franciaország hozzájárult anyagilag a líbiai gyerekek családjainak fizetett kárpótláshoz. Az elítéltek Bulgáriának való átadásához a kártérítés mellett további feltételeket szabott Líbia: a beteg gyerekek gyógyíttatását, az uniós országokkal való kapcsolatok normalizálását és partnerségi megállapodást az EU-val. Szófia már a hat elítélt megérkezése előtt bejelentette, hogy mindannyian kegyelemben részesülnek megérkezésük pillanatában. A Líbiában elítélt személyeket hosszas tárgyalások után és a két ország közti jogsegélyegyezmény alapján szállították hazájukba azzal, hogy ott töltik le büntetésüket.

A szófiai repülőtéren családtagjaik mellett Georgi Parvanov államfő, Szergej Sztanisev kormányfő, valamint Ivajo Kalfin külügyminiszter fogadta őket. Az orvos és az ápolónők a francia kormány gépén érkeztek Szófiába. A fedélzeten utazott az EU külügyi biztosa, Benita Ferrero-Waldner és Cécilia Sarkozy, a francia államfő felesége is, akik Claude Guéant-nal, az Elysée-palota főtitkárával együtt az előző két napban Tripoliban tárgyaltak, közreműködve a mindvégig ártatlanságukat hangoztató egészségügyi dolgozók kiszabadításában Georgi Parvanov bolgár elnök telefonon nagyrabecsülését fejezte ki Nicolas Sarkozy francia államfőnek, „amiért Cécilia Sarkozy és Benita Ferrero-Waldner személyesen közreműködött az ügy megoldásában.” José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke tegnap Brüsszelben bejelentette, hogy az Európai Unió normalizálni akarja kapcsolatait Líbiával. Mint mondta, az EU szeretné Líbiát is bevonni abba a kereskedelmi és segítségnyújtási rendszerbe, amely más földközi-tengeri országokkal már létrejött. S az Európai Unió szorosan együtt kíván működni az afrikai állammal a bevándorlási ügyekben is. Egy EU-forrás szerint Benita Ferrero-Waldner kétoldalas megállapodást írt alá Líbiával, amelyben lefektették a kapcsolatok intenzívebbé tételének elveit. Az egyezség „mindenre kiterjed, a kereskedelemtől a régészeti feltárások támogatásán, az illegális bevándorlás elleni küzdelmen és az egyetemistáknak nyújtott ösztöndíjakon át a vízumkérdésekig”. Egy líbiai kormányszóvivő tegnap úgy fogalmazott, hogy teljesült „minden feltétel”, amit a hat elítélt átadásának feltételeként szabott a tripoli kormány.

A bolgár ápolónők és az arab orvos 1998-ban kezdtek el dolgozni Bengáziban, s egy évre rá tartóztatták le őket a 438 gyerek megfertőzésének vádjával. (A gyerekek közül időközben 56 meghalt.) A líbiai ügyészség szerint a vádlottak az AIDS ellenszerét keresték, s kísérletképpen oltották be a gyerekeket HIV-vírussal. Megfigyelők ugyanakkor rámutattak, hogy a tömeges fertőzés a bengázi gyerekkórházban uralkodó gyászos higiéniai viszonyokra vezethető vissza.

Hírösszefoglaló


A bolgár ápolónők kálváriája

1999. február – Líbiában őrizetbe vesznek 19 bolgár egészségügyi dolgozót a bengázi gyerekkórházban HIV-vírussal megfertőződött gyerekek ügyében folyó nyomozásban. Tizenhármat közülük később elengednek.

2000. február 7. – A líbiai fővárosban, Tripoliban megkezdődik a per.

2000. június – A hat bolgár vádlott kijelenti, hogy kínzással csikartak ki belőlük beismerő vallomást.

2003. szeptember 3. – Luc Montagnier francia orvos bebizonyítja, hogy a fertőzés egy évvel azelőtt már elkezdett terjedni a bengázi kórházban, hogy a bolgárok odaérkeztek volna.

2004. május 6. – Öt bolgár ápolónőt – Naszja Nenovát, Sznezsana Dimitrovát, Valentina Sziropulovát, Krisztiana Valcsevát és Valia Cserveniaskát –, valamint Asraf Alhadzsúdzs palesztin orvost halálra ítélik, Zdravko Georgiev bolgár orvos büntetését letöltöttnek tekintik, így szabadulhat.

2005. december 25. – A líbiai legfelsőbb bíróság megsemmisíti a halálos ítéletet, és új eljárást rendel el az ügyben.

2006. január 21. – Az áldozatok hozzátartozói 4,4 milliárd eurót követelnek fájdalomdíjként az ügy rendezéséért cserébe.

2006. december 19. – A megismételt perben is bűnösnek találják a vádlottakat, és ismét halálra ítélik őket.

2007. január 29. – Szeif al-Iszlám, Moammer el-Kadhafi líbiai vezető fia kijelenti, hogy nem fogják kivégezni a hat elítéltet.

2007. május 27. – Ejtik a bolgárokkal szemben felhozott vádat, amely szerint megrágalmazták azokat a rendőröket, akiket kínzással vádoltak.

2007. július 11. – A líbiai legfelsőbb bíróság hatályban tartja az első fokon a hat vádlottra kiszabott halálos ítéletet.

2007. július 17. – Életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatják a halálos ítéletet.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése