Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Felmentik az összes regionális sorozóbizottság vezetőjét Ukrajnában – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) erről szóló döntését ismertetve a Facebookon.
2023. augusztus 11., 21:542023. augusztus 11., 21:54
2023. augusztus 11., 21:552023. augusztus 11., 21:55
„Leváltjuk az összes megyei sorozóbizottság vezetőjét. Ezt a rendszert olyan embereknek kell irányítaniuk, akik pontosan tudják, mi a háború, és hogy a háború alatti cinizmus és vesztegetés miért hazaárulás” – hangsúlyozta az államfő.
Közölte, hogy Valerij Zaluzsnijnak, az ukrán hadsereg főparancsnokának végre kell hajtania a védelmi tanács erről szóló döntését, a sorozóbizottságok új vezetőit pedig még kinevezésük előtt átvilágítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
Zelenszkij a július 23-i haditanácsülésen sürgősséggel elrendelte az összes ukrajnai sorozóbizottság vezetőjének átvilágítását, és már akkor személyi döntéseket is kilátásba helyezett – emlékeztetett az ukrán hírportál. A döntés előzménye az volt, hogy számos esetben a bizottságok vezetői által elkövetett korrupciós visszaélésekre derült fény, főként olyan esetekre, hogy kenőpénzért segítettek hadköteleseknek elkerülni a behívást.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
szóljon hozzá!