Fotó: Rompres
2007. június 25., 00:002007. június 25., 00:00
A szaddámi vezetés 1988-ban hadjáratot indított az ország északi részében élő, fellázadt kurd lakosság ellen. A lázadás letörése volt a művelet hivatalos indoka, de azzal is vádolták őket, hogy segítették Iránt a két ország közötti, 1980–88-as háborúban. A bagdadi vezetés több tízezer, az ügyészek szerint 180 ezer kurd halálát okozta az Anfal-hadműveletben. Ali Haszan al-Madzsid, az uralkodó Baasz Párt egyik regionális vezetője azért kapta a Vegyi Ali gúnynevet, mert vegyi fegyvereket (mustárgázt és ideggázt) vetetett be a kurd polgári lakosok ellen. Mohammed al-Urejbi al-Kalifa bíró az ítélet indoklásában hangsúlyozta, hogy Madzsid bűnös a népirtás, az emberiesség elleni és a háborús bűnök vádpontokban. A vádlott elismerte, hogy kivégeztetett és kilakoltatott kurdokat, de tagadta, hogy vegyi fegyver bevetését rendelte volna el. Kötél általi halálra ítélték Szultán Hásim Ahmed at-Tai volt védelmi minisztert is, mert a vád szerint ő rendelt el több kiterjedt támadást polgári személyek ellen, szintén vegyi fegyvereket vetetett be ellenük, és utasítást adott kurd lakosok deportálására. Ahmed mindvégig ártatlannak vallotta magát. Huszein Rasid Mohammed at-Tikrítit, az iraki fegyveres erők volt hadműveleti igazgatóhelyettesét azért sújtották halálbüntetéssel, mert ő készítette a kurdok elleni hadjárat katonai terveit. Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek két további, egykori tisztségviselőt: Szábir ad-Dúrit, a katonai hírszerzés vezetőjét, valamint annak egyik regionális parancsnokát, Farhán Mutlak Száleh al-Dzsabburit.
A perben elégséges bizonyíték hiányában felmentették a hatodik vádlottat, Táhir Taufík al-Anit, az észak-iraki Moszul város volt kormányzóját. Az ítéletek még nem jogerősek, azokat egy fellebbviteli testületnek is jóvá kell hagynia.
Hírösszefoglaló
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.