2007. augusztus 09., 00:002007. augusztus 09., 00:00
A megállapodás értelmében az MTV munkatársai részt vállalnak a fiatalok szakképzésében, hiszen az audiovizuális kultúra fejlődése nagyban múlik az oktatási intézményekben átadott tudásanyag minőségén. A Budapesti Kommunikációs Főiskola képzési rendszerének kialakítása során figyelembe veszi a Magyar Televízió fejlesztési stratégiáját, az MTV pedig továbbra is lehetőséget biztosít a legjobb diákoknak arra, hogy gyakorlatukat a nemzeti főadónál szerezhessék meg. „A médiafogyasztási szokásokban teljes átalakulás várható. A megrendelőinket, a nézőket akkor tudjuk továbbra is maradéktalanul szolgálni, ha mi magunk felkészültek vagyunk. Hosszú távon kell gondolkodni” – fejtette ki Rudi Zoltán. A Magyar Televízió szakemberei óraadó tanárként is közreműködnek az oktatásban, emellett segítséget nyújtanak a szakdolgozatok témáinak kiírásában és elkészítésében, valamint támogatják a tudományos diákköri munkát. Az együttműködés a főiskolán tanuló több mint félszáz határon túli magyar fiatalnak is javára válhat. Ők a diploma megszerzése után a Kárpát-medencei televíziós műhelyekben kamatoztathatják megszerzett ismereteiket.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.