Szomorú siker. Az izraeli hadsereg újabb túsz holttestét hozta ki a Gázai övezetből
Fotó: Izraeli Védelmi Erők
Az izraeli hadsereg (IDF) kimentette egy túsz holttestét a Gázai övezetből – jelentette be szerda este a katonai szóvivő.
2024. december 05., 08:562024. december 05., 08:56
A 38 éves Itaj Szvirszkit tavaly október 7-én rabolták el az iszlamista Hamász terrorszervezet támadása során Beéri kibucból, ahol szüleit látogatta meg, akiket ezen a napon otthonukban meggyilkoltak.
Az övezetben együtt tartották fogságban Joszi Sarabival és Noa Armaganival. Sarabi életét vesztette az izraeli hadsereg egyik légitámadásában, Szvirszkit a terroristák megölték, Argamanit pedig nyáron élve kiszabadították az IDF kommandósai.
Az izraeli hadsereg szerdán nyilvánosságra hozta vizsgálatának eredményét, miszerint
Akkor is életüket vesztették volna fulladás miatt, ha nem lőtték volna le őket, mert a bombázások elzárták azt az alagutat, amelyben tartották őket.
Ennek a hat túsznak a holttestét három hónappal ezelőtt, augusztus 20-án a Gázai övezet déli részén, Hán-Júniszban találták meg, majd szállították Izraelbe, hogy eltemessék őket.
A nyomozás szerint
Az ott őrzött hat férfi testében lövedékek nyomait találták meg, s ennek alapján valószínűleg megölték őket Hamász-őreik a légitámadás nyomán. Mellettük megtalálták hat terrorista lövésnyomok nélküli holttestét is, akik megfulladtak az elzárt alagútban.
A Hamász és más terrorszervezetek jelenleg száz izraeli túszt tartanak fogva a Gázai övezetben. Harmincötöt közülük az izraeli hatóságok bizonyos információk alapján halottnak nyilvánítottak.
Vlagyimir Putyin elnök helikoptere dróntámadás kereszttüzébe került a Kurszki területen a héten tett látogatása során az orosz sajtó szerint.
Moszkva és Kijev befejezte az ezer-ezer fős fogolycserét, további 303 katona tért vissza Oroszországba, illetve Ukrajnába – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Romániát hagyta el a legtöbb lakos az elmúlt 20 évben az Unió tagállamai közül – derül ki az Eurostat statisztikai hivatal Európa népessége – 2025-ös kiadás című kutatásából, mely számos más érdekességre, ugyanakkor szomorú adatokra is rávilágít.
Késes támadás történt a hamburgi pályaudvaron péntek este 18 óra után – írja a Bild. A merényletben legalább tizenketten megsérültek, ebből hárman életveszélyes állapotban vannak.
Ukrajna és Oroszország végrehajtotta az ezer-ezer fős fogolycsere-megállapodás első szakaszát, amelynek keretében 390 ukrán fogoly tért haza – számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Konstanca lehet az egyik első célpont egy, a NATO elleni orosz támadás esetén – vélekedik Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, a NATO európai erőinek korábbi főparancsnoka.
Lesz következő fordulója Oroszország és Ukrajna tárgyalásainak, de irreális, hogy ezt a Vatikánban tartsák meg, a találkozó idejéről és helyszínéről még nem döntöttek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal vádolta meg csütörtök este Franciaországot, Nagy-Britanniát és Kanadát, hogy arra bátorítja a Hamász „tömeggyilkosait”, hogy vég nélkül harcoljanak.
Ukrajnának fel kellene adnia minden olyan elképzelést, hogy visszaállítsa a Szovjetunió 1991-es összeomlása nyomán létrejött, vagy akár a 2022-es nagyszabású orosz invázió előtti származó határokat – mondta csütörtökön Valerij Zaluzsnij.
Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben „terroristapártoló” tevékenység miatt – közölte a belbiztonsági minisztérium csütörtökön.
szóljon hozzá!