2007. május 31., 00:002007. május 31., 00:00
A nyugati államok képviselői a függetlenséget előirányzó Ahtisaari-tervet támogatva, mielőbbi ENSZ-döntést szorgalmaztak a jelenleg még Szerbiához tartozó tartomány státusáról, Szergej Lavrov viszont elutasította ezt azzal az érveléssel, hogy a tartomány sorsát a szerbek és az albánok közvetlen tárgyalásain kell rendezni. Nagyobb volt az egyetértés a Közel-Keletet illetően, a külügyminiszterek ugyanis egyaránt az Izrael és a palesztinok közötti, közvetlen tárgyalások folytatását, illetve az erőszakról való lemondást sürgették.
A miniszterek – mint kiszivárgott – külön állásfoglalásban szálltak síkra a jogállamiság mellett. Hangsúlyozták, hogy a jogállamiság az egyik legfontosabb s elengedhetetlen eleme a hét nyugati állam és Oroszország közötti partneri viszonynak. Az emberi jogok, illetve az alapvető szabadságjogok biztosítása mellett a jogállamiság egyben nélkülözhetetlen előfeltétele a tartós békének, a biztonságnak, illetve a tartós fejlődésnek – hangoztatták a nyolcak.
Diplomáciai források szerint Iránnal kapcsolatban elsősorban az amerikai külügyminiszter sürgette, hogy a nemzetközi közösség az eddiginél erőteljesebb nyomást gyakoroljon Teheránra atomprogramjának beszüntetése érdekében. A külügyminiszterek környezetvédelmi kérdésekben értesülések szerint kevésbé jutottak előre. Elsősorban az Egyesült Államok, ugyanakkor Kanada is szembehelyezkedett a G8-csoport, továbbá az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Németországnak azzal a törekvésével, hogy a küszöbönálló csúcsértekezleten kötelező érvényű megállapodást fogadjanak el a klímaváltozás káros következményeinek mérséklésére.
Hírösszefoglaló
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.