Ferenc pápa Emmanuel Macron francia elnökkel is találkozott Korzikán
Fotó: VATICAN MEDIA Divisione Foto
Békét kívánt Közel-Kelet egészének Ferenc pápa a korzikai Ajaccio székesegyházában mondott beszédében vasárnap.
2024. december 15., 22:082024. december 15., 22:08
2024. december 15., 22:172024. december 15., 22:17
„Békét Palesztinának, Izraelnek, Libanonnak, Szíriának, az egész Közel-Keletnek” – hangoztatta a katolikus egyházfő, hozzátéve, hogy „a háború mindig vereség”. „Békét az egész világnak” – tette hozzá Ferenc pápa.
A polgári és a spirituális hatóságok közötti együttműködés a közösség javát szolgálja – tette hozzá a vallás földközi-tengeri térségbeli helyzetéről tartott konferencián.
„Egy ilyen szekularizmus lehetővé teszi a politikusok számára, hogy a vallás kihasználása nélkül cselekedjenek, a vallás számára pedig azt, hogy szabadon éljenek, anélkül hogy rájuk nehezedne az érdekek által diktált politika” – mondta a tanácskozáson Ferenc pápa.
A 88. évét kedden betöltő, kerekesszékben érkező „Papa Francescut”, ahogyan korzikai (korz) nyelven nevezik, Bruno Retailleau, a leköszönő Barnier-kormány belügyminisztere és népviseletbe öltözött gyermekek üdvözölték a korzikai főváros, Ajaccio repülőterén. A pápa a kilencórás látogatás után, még az esti órákban visszatér a Vatikánba.
Nadzsib Azmi Mikáti libanoni miniszterelnököt fogadta pénteken Ferenc pápa, és magánmeghallgatáson találkozott Epifániusz metropolitával, az Ukrán Ortodox Egyház vezetőjével is.
Az Austerlitz téri parkban – ahol a szájhagyomány szerint Napóleon császár játszott gyermekként –, több ezer hívő előtt pontifikált szabadtéri mise után
a Vaticannews tudósítása szerint.
A mintegy 50 percesre tervezett megbeszélésen a világ válságairól, így a közel-keleti és ukrajnai háborúról, a környezettel és az éghajlattal kapcsolatos kérdésekről volt szó a francia elnöki hivatal előzetes közlése szerint.
Korzika, Bonaparte Napóleon szülőhelye a negyedik legnagyobb földközi-tengeri sziget. 1768-ban mondott le róla Genova Franciaország javára. Napjainkban Franciaország egyik legszegényebb régiója, a lakosság mintegy 20 százaléka él a kormány adatai szerint a szegénység küszöb alatt.
Az argentin származású jezsuita egyházfő pápasága tizenegy éve alatt gyakran látogatott a földközi-tengeri szigetekre, például Máltára, a görögországi Leszboszra és az olaszországi Lampedusára.
Ferenc pápa kétszer már járt Franciaországban 2013 óta, 2014-ben Strasbourgban és 2023 szeptemberében Marseille-ben, de soha nem tett állami látogatást.
Audiencián fogadta szerdán Orbán Viktort Ferenc pápa a Vatikánban.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
szóljon hozzá!