Ferenc pápa együtt ebédelt a Szent Egyed Közösség, a Caritas katolikus szervezet és a pápai alamizsnahivatal támogatta rászorulókkal
Fotó: Videófelvétel
„A szegénység világunk szégyene” – jelentette ki Ferenc pápa, aki a városok utcáin élő „sebzett és láthatatlanná vált” emberek egyház általi megsegítését sürgette vasárnap, a szegényeknek szentelt napon, amelyen 1200 rászorulóval ebédelt együtt.
2023. november 19., 19:372023. november 19., 19:37
A katolikus egyházfő 2015-ben vezette be a szegények napját, amelyet minden évben a Szent Márton napját követő vasárnap tartanak meg. A római és más olaszországi egyházmegyéből érkezett rászorulók ültek a Szent Péter-bazilika padsoraiban a Ferenc pápa által bemutatta misén. Beszédében az egyházfő hangoztatta, hogy
Városaink utcáin „sebzett, láthatatlanná vált szegények élnek, akiknek fájdalomkiáltását elfojtja az állandóan elfoglalt és figyelmetlen társadalom általános közönye” – hangoztatta. Úgy vélte, a szegényeknek nem is szokása hangosan tudatni helyzetüket, inkább szemérmesek és elbújnak.
„Nekünk kell őket megkeresni, bátorsággal. Gondoljunk mindazokra, akik elnyomottak, elcsigázottak, kirekesztettek; a háborúk áldozataira; azokra, akik életüket kockáztatva elhagyják hazájukat; azokra, akiknek nincsen kenyere, munkája és remény nélkül maradtak” – mondta az egyházfő. Hangsúlyozta, hogy nem egy-két élethelyzetről van szó, a szegények tömeget alkotnak.
A rászorulók között említette meg a hitüket illegalitásban gyakorló keresztényeket is.
Az idei ebédre 1200-an kaptak meghívót, a vatikáni audienciateremben rendezett ebédet az egyik nemzetközi szállodalánc ajánlotta fel. Az asztalokra többek között cannelloni töltött tészta, baromfihúsból készült gombócok kerültek, és tiramisu édességnek.
A Caritas vasárnapi adatai szerint Olaszországban közel hatmillióan élnek szegénységben, közülük 2,1 millióan mélyszegénységben, vagyis önerőből nem képesek alapvető ellátást sem biztosítani maguknak.
Az izraeli hatóságok bejelentették további két, tavaly október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túsz halálát hétfőn.
Romániában szállt le az amerikai légierő azon két bombázógépe, amelyet vasárnap a Barents-tenger felett orosz repülőgépek elfogtak.
Külföldi vezetők és tisztviselők is reagáltak Joe Biden amerikai elnök vasárnapi döntésére, amelyben visszalépett az elnökjelöltségtől.
A nyugati szövetségeseknek „el kell engedniük” az Oroszországgal való konfliktus eszkalálódásától való félelmüket, és meg kell adniuk Ukrajnának azt a segítséget, amelyre szüksége van a teljes körű háború befejezéséhez – szögezte le Dmitro Kuleba.
Cătălin Predoiu belügyminiszter vasárnap kétoldalú megbeszélést folytatott Pintér Sándor magyar belügyminiszterrel a Bel- és Igazságügyi Tanács vasárnap és hétfőn Budapesten tartott informális ülése keretében.
A Demokrata Párt helyi szervezeteinek elnökei az Egyesült Államok mind az 50 tagállamában támogatják Kamala Harris alelnököt, hogy ő legyen a párt új elnökjelöltje – jelentette az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva a Reuters.
Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől – az elnök a közösségi médiában közzétett közleményben jelentette be szándékát vasárnap.
Ukrajnának nagy hatótávolságú fegyverekre van szüksége, hogy megvédje városait és a frontvonalon harcoló csapatait az orosz lövedékektől és drónoktól – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap.
A brit rendőrség szerint letartóztattak kilenc román férfit a csütörtök esti, zavargásba torkolló leedsi tüntetések után.
Az izraeli légvédelem Nyíl 3 rakétái Jemenből Izrael Vörös-tengeri kikötővárosára, Eilatra irányzott rakétákat fogtak el – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)