Még, még, még? Kaja Kallas EU-s főképviselő szerint Ukrajnának még több lőszerre, légvédelemre, kiképzett katonákra van szüksége
Fotó: Európai Tanács
Az Európai Unió összesen több mint 134 milliárd euróval támogatta már Ukrajnát, de világos, még több lőszerre, légvédelemre, kiképzett katonákra van szüksége – jelentette ki Kaja Kallas külügyi és biztonságpolitikai főképviselő hétfőn Brüsszelben.
2025. január 28., 08:592025. január 28., 08:59
Az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón a főképviselő hangsúlyozta:
Kallas elmondta, hogy a tanácskozáson Európa biztonságának fokozása kiemelt téma volt, mivel Oroszország hibrid akciói egyre gyakoribbak és intenzívebbek, például jelentős károkat okoztak a Balti-tenger alatti létesítményekben.
Mint mondta,
„Ezért Európának együtt kell működnie helyzetfelismerés, a felkészültség és ellenálló képesség megerősítése végett. Szigorúbb szankciókat kell alkalmazni, például Oroszország árnyékflottája ellen” – tette hozzá.
Az Európai Unió újabb fél évvel, 2025. július 31-ig hosszabbította meg az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedések hatályát, mivel – indoklása szerint –
– közölte az Európai Unió Tanácsa közleményében hétfőn.
A korlátozó intézkedéseket az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz lépésekre – a Krím elcsatolására – válaszul vezette be 2014 júliusában, eredetileg egyéves időtartamra, majd rendre meghosszabbította őket.
Kiterjednek a fegyverkiviteli és -behozatali tilalomra, a kettős felhasználású termékek katonai célokra vagy oroszországi katonai végfelhasználók részére történő kivitelére, továbbá korlátozzák Oroszország hozzáférését a kőolajtermelésben és -feltárásban felhasználható egyes érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz.
A brüsszeli közleményben az uniós tanács kiemelte:
A szankciókat Magyarország is megszavazta, miután Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette: Budapest megkapta a garanciákat, hogy az ország energiabiztonságát nem éri veszély miattuk.
Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, de békemegállapodás esetén az ország a kijelölt békefenntartó erők szállítási csomópontja lehet – jelentette be csütörtökön Párizsban az ügyvivő román államfő.
Legalább hat ember meghalt és kilenc megsérült, miután csütörtök reggel elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró az egyiptomi Vörös-tenger partján fekbő Gurdaka (angolosan Hurghada) város partjainál – közölték helyi források a BBC-vel.
Házkutatást tartottak szerdán egy házban és egy üzlethelyiségben a hollandiai Heerhugowaardban, ahol letartóztatták az asseni Drents múzeum kirablásának gyanúsítottjait a romániai dák műkincsek ellopása ügyében indított nyomozás részekén.
Valerij Zalujnyij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi Nagy-Britanniába delegált nagykövete azt állította: Románia arra kérte őt, hogy ne beszéljen a román területen lezuhant orosz drónok lelövéséről.
Hibának nevezte az Egyesült Államok hírszerzési főnöke szerdán, hogy egy újságíró is belekerült egy olyan zárt kormányzati kommunikációs körbe, amelyben információkhoz juthatott a jemeni húszi lázadók elleni egyik légitámadásról.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta szerdán este, reméli, hogy az Egyesült Államok „erős marad” az orosz követelésekkel szemben, hogy a szankciókat feloldják a fekete-tengeri tűzszünet feltételeként.
Meghalt négy amerikai katona egy hadgyakorlaton a litvániai Pabrade városhoz közeli gyakorlótéren – erősítette meg Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban.
A Kijev és Washington közötti kapcsolatok „visszatértek a helyes útra” – jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője.
A NATO „teljes erejével” válaszol, amennyiben valaki megtámadná Lengyelországot vagy a szövetség más tagállamát – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban, Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.
Daniel Buda néppárti EP-képviselő szerdán közölte, hogy csak a vidéki szélessávú internetszolgáltatás fejlesztése érdekében írta alá azt a levelet, amelynek kapcsán a belga hatóságok vesztegetés elfogadásával gyanúsítják az Európai Parlament több tagját.
szóljon hozzá!