Dél-koreai szakértők szerint Phenjan feltehetően katonai erőt akar demonstrálni
Fotó: Twitter/andwnysy
Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre – közölte hétfőn a szomszédos Dél-Korea hadserege, a hírt Japán is megerősítette.
2022. január 17., 12:182022. január 17., 12:18
A szöuli tájékoztatás szerint két rakétát bocsátottak fel a Japán-tenger irányába az észak-koreai főváros, Phenjan egyik repülőteréről hétfőn. A dél-koreai fegyveres erők vezérkara úgy vélte, hogy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákról van szó.
Mint ismeretes, az ENSZ határozatai megtiltják Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákat teszteljen, amelyek egyes típusai nukleáris robbanófej hordozására is alkalmasak.
Dél-koreai szakértők szerint Phenjan feltehetően katonai erőt akar demonstrálni, és azt akarja bizonyítani, hogy képes rakétákat indítani különböző helyekről és platformokról.
Phenjan korábbi közlése szerint a legutóbbi, pénteki ballisztikusrakéta-kísérletet egy vonatra szerelt indítóállásról hajtották végre. A rakétaindításokkal Észak-Korea feltehetőleg arra reagál, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma újabb szankciókat vezetett be a phenjani rezsim, konkrétan öt észak-koreai személy ellen,
Észak-Koreát azért sújtották szigorú nemzetközi szankciókkal, mert évek óta folytatja a rakéták fejlesztését, elsősorban a nukleáris robbanófejjel felszerelhetőkét. Észak-Korea és az Egyesült Államok viszonyában nem történt előrelépés azóta, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Donald Trump előző amerikai elnök 2019 februárjában Vietnamban csúcstalálkozót tartott.
A japán hatóságok hétfőn megerősítették, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság újabb két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé. Nobuo Kisi védelmi miniszter újságíróknak elmondta, hogy a rakéták mintegy 300 kilométert repültek, és Észak-Korea keleti partjainak közelében értek célba.
– tette hozzá a politikus. Fumio Kisida japán miniszterelnök hétfőn, a parlament alsóházának plenáris ülésén kijelentette: kész találkozni Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel annak érdekében, hogy megoldást találjanak az észak-koreai titkosszolgálat által az 1970-es években elrabolt japán állampolgárok lezáratlan ügyére.
„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az emberrablások áldozatai minél hamarabb visszakerüljenek. Én magam eltökélt vagyok abban, hogy minden feltétel nélkül közvetlenül találkozzam Kim Dzsongunnal” – mondta.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Észak-Korea nukleáris és rakétaprogramja „teljesen elfogadhatatlan”. Az Észak-Korea által elrabolt japán állampolgárok ügye volt eddig a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításának egyik akadálya.
Phenjan 2002-ben ismerte el először, hogy 13 japán állampolgárt rabolt el – Tokió szerint több áldozatról van szó –, és ötüknek engedélyezte a hazatérést. A többieket halottnak nyilvánították, és
Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.
Németország és az Európai Unió teljes autoriter és militarista irányba sodródáik – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.
A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.
Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.
Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.
Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.
Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.
szóljon hozzá!