Incidensükről Paul Păcuraru munkaügyi miniszter számolt be tegnap, közölve: az „eperszedők” roma származású román állampolgárokból álló embercsempész-hálózat áldozatává váltak. A bukaresti hatóságok által végzett előzetes vizsgálatok szerint a 31 fős kontingenst augusztus végén Konstanca megyében toborozták fejvadászok, azt ígérve nekik, hogy 300 eurós közvetítői díj fejében jól fizető spanyolországi munkát szereznek nekik. A vendégmunkások szeptember 5-én érkeztek egy Sevilla környéki településre, ahol olajbogyószedést és szőlőszüretelést bíztak rájuk. Csakhogy személyi irataikat munkaadóik elkobozták, romlott étellel etették őket, szállást nem biztosítottak számukra, így valamennyien a mezőn aludtak. Ali Iunal, az egyik kárvallott beszámolója szerint többször megverték, sőt kardlappal fenyegették őket, ha zúgolódtak a hajnali négytől este hétig tartó munkaprogram miatt.
A rabszolgasorsban tartott munkások többségének a hétvégén sikerült megszöknie a bollulosi ültetvényekről, és 16 kilométernyi gyaloglás után felkeresték a sevillai román konzulátust. A hozzátartozók által ekkor már riadóztatott román hatóságok segítségével tegnap Bukarestben ki is hallgatták őket. Négy, korábban eltűntnek nyilvánított társuk – a spanyol rendőrök tegnap bukkantak rájuk egy másik farmon – azonban úgy nyilatkozott: folytatni kívánja a munkát. A román és a spanyol nyomozó hatóság most közösen próbálja felgöngyölíteni az emberkereskedő-hálózatot. A bűnbanda elsősorban Spanyolországban tevékenykedett, ahol hivatalos adatok szerint több mint félmillió regisztrált román vendégmunkás dolgozik.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.