2007. október 26., 00:002007. október 26., 00:00
„Szerbia jövõje az Európai Unióban van” – ez az elsõ pont a Jelko Kacin szlovén liberális EP-képviselõ által készített jelentésben. Az EP arra „kéri Szerbiát, hogy oldja meg a nemzetközi bírósággal való teljes mértékû együttmûködéssel kapcsolatos, még nyitott kérdéseket”. Az elfogadott jelentés „helyesli, hogy Szerbiának sikerült javítania az etnikumok közötti kapcsolatokat, különösen a Vajdaságban, ahol csökkent az etnikai villongások száma, ha nem is szûntek meg teljesen”. Az EP arra kéri a szerb hatóságokat, „hozzanak további intézkedéseket a többetnikumú Vajdaságban élõ nemzeti kisebbségek fejlõdésének elõmozdítása és a békés együttélés érdekében”. Emellett „biztosítsák, hogy a rendõrség, az ügyészség, a bíróságok és más állami szervek etnikai szempontból semlegesen járjanak el”. A jelentés szerint a kisebbségvédelemre vonatkozó jogi keretrendszer további javításra szorul. Az EP felhívja a szerb hatóságokat, hogy vegyék fontolóra a területi decentralizáció növelését, különösen a Vajdaság esetében.
MTI
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.
Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.