Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Ha minden jól megy, magyar-ukrán külügyminiszteri találkozóra kerülhet sor január 29-én Ungváron, amelynek során a felek áttekintik a kétoldalú együttműködés kérdéseit – jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2024. január 11., 13:462024. január 11., 13:46
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a montenegrói kollégájával, Filip Ivanoviccsal közösen tartott sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy egy esetleges magyar-ukrán csúcstalálkozónak akkor van értelme, ha az jelentős eredményekkel járhat, márpedig ehhez megfelelő előkészítésre van szükség.
Ennek érdekében, a tervek szerint,
– tájékoztatott.
„Én készen állok, én továbbra is a lehető legnagyobb védelmet biztosítom annak a napnak a naptárban, tehát január 29. most elvileg mindkettőnk részéről arra van szánva, hogy összeüljünk Ungváron” – fogalmazott.
Emellett – mint közölte – Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével is szívesen leül tárgyalni, de onnan még nem érkezett javaslat időpontra.
„Én továbbra is itt vagyok, és várom, hogy időpontjavaslat érkezzen, s akkor vele is, ha kell, találkozom. Ha elég Kuleba miniszter úrral, az természetesen az ukránok belső döntése, mi abba nem avatkozunk bele” – mondta.
Szijjártó Péter a befagyasztott európai uniós források kapcsán a „bazári hangulat” elkerülését kérte, hangsúlyozva, hogy nem alkudozásról van szó, és nem szabad olyan ügyeket összekeverni, amelyeknek semmi közük nincs egymáshoz.
– jelentette ki.
„Ezeket a forrásokat Magyarország számára ki kell fizetni. Semmilyen jogszerű oka nincsen az Európai Bizottságnak arra, hogy ezeket a forrásokat visszatartsa” – tette hozzá.
Aláhúzta, hogy
„És ez teljesen független minden csatlakozni vágyó országtól, tehát a követelésünk továbbra is egyértelmű: adják ide az európai uniós forrásokat” – összegzett.
Hevesen bírálta az izraeli kormányt Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök esti sajtótájékoztatóján, a gázai háború leállítása és a kétállami megoldás mellett téve le a garast.
Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este – békemissziója következő állomásaként – tárgyalást folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az ukrán elnök megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna addig nem lesz tagja a NATO-nak, amíg területén háború zajlik.
Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.
Klaus Iohannis román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Washingtonban aláírta a két ország közötti kétoldalú biztonsági megállapodást.
A NATO ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak Moszkvában.
Tizenkét gyermek és a sofőr meghalt, mert az iskolába tartó kisbusz összeütközött egy másik járművel szerdán Dél-Afrikában – közölte a déli Gauteng tartomány vezetése.
Nem fogadták be az SOS Románia Pártot az újonnan alakult Szuverén Nemzetek Európája nevű európai parlamenti (EP-) frakcióba.
Egyre romlik a hangulat a Demokrata Pártban, miután az újraválasztása érdekében kampányoló elnök, Joe Biden alkalmasságát egyre többen kérdőjelezik meg, és az elmúlt egy napban tovább fajult a helyzet – derül ki a CNN háttéranyagából.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)