Ellen-narancsos forradalom Kijevben

Utcai tüntetésekkel kívánják az ukrán kormányfő hívei megakadályozni a parlament feloszlatását. Ismét fellángolt a két oldal – a Viktor Juscsenko államfő köré tömörülő Nyugat-barát párt és a Viktor Janukovics miniszterelnök fémjelezte oroszbarát szárny – közötti politikai küzdelem Ukrajnában. Az államfő tegnap életbe lépett rendeletével feloszlatta a parlamentet, Janukovics és hívei ugyanakkor nem hajlandóak eleget tenni az elnöki rendelet rendelkezéseinek.

Gazda Árpád

2007. április 04., 00:002007. április 04., 00:00

Az előrehozott parlamentiválasztásokat május 27-ére kitűzőelnöki rendeletet semmibe véve a parlament oroszbaráttöbbségének képviselői tegnap reggel ismétülést tartottak. „Az elnök által elkövetettvégzetes hiba orvoslásának egyetlen módjaaz, ha megvárjuk az alkotmánybíróságdöntését” – mondta a kormányfő aparlamentben. „Amíg ilyen döntést nem hoznak, aparlament és a kormány a szokásos rendje szerintdolgozik” – folytatta Viktor Janukovics. A parlamenti többségülésével egy időben az ország mindenmegyéjéből érkezett több ezer tüntetőárasztotta el a parlamentet körülvevő parkot, hogya törvényhozás feloszlatásáravonatkozó rendelet ellen tiltakozzanak. „Ha az elnöknem vonja vissza rendeletét, nemcsak előrehozott parlamentiválasztások, de az előrehozott elnökválasztásis elkerülhetetlen” – szögezte le Janukovics híveielőtt. A tegnapra virradóra tartott rendkívülikormányülésen Janukovics felszólítottariválisát, hogy térjen vissza atárgyalóasztalhoz.
Juscsenko Janukoviccsal tartottdélutáni találkozójánkijelentette, a fegyveres erők parancsnokaként nem engedimeg, hogy az események erőszakos fordulatot vegyenek.Ugyanakkor követelte, hogy biztosítsák azelőrehozott parlamenti választások kiírásáravonatkozó rendelete maradéktalan végrehajtását.
Az Egyesült Államoknyugalomra szólította fel az ukrán politikaivezetőket, míg az orosz külügyminisztériumaz oroszbarát és a Nyugat-barát táborközötti kompromisszumot szorgalmazott. A parlamentépületénél a kormánybaráttüntetők, akik közül számosan sátrakbantöltötték az éjszakát, a ViktorJanukovics vezette Régiók Pártja és aSzocialista Párt zászlóit lengették. A„sátorváros” a kormánypárti tüntetőkpolitikai ellenfeleinek jól ismert forgatókönyvétidézi, akik a 2004. évi elnökválasztásidején hasonló tiltakozó mozgalommal – a„narancsszínű forradalommal” – kényszerítettékki a csalások miatt bírált elnökválasztásiforduló megismétlését.
Előző este mintegy 200 „narancsszínű”tüntető ünnepelte Kijev főterén, közismertukrán nevén a „Majdanon” az elnök döntését.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról