Fotó: Facebook/Emmanuel Macron
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este látogatást tett az öt éjjelen át tartott elővárosi zavargásokat megfékező párizsi rendfenntartó erőknél, amelyeknek köszönetét fejezte ki, és támogatásáról biztosította őket - közölte a francia elnöki hivatal.
2023. július 04., 09:322023. július 04., 09:32
A köztársasági elnök a belügyminisztere, Gérald Darmanin kíséretében először a francia főváros XVII. kerületében egy laktanyában rendfenntartókkal, csendőrökkel, rohamrendőrökkel, a párizsi elitalakulat tagjaival, valamint tűzoltókkal találkozott.
„Mellettük akart lenni, és meg akarta köszönni a mozgósításukat az elmúlt napokban, és támogatásáról biztosította őket” – jelezte az Elysée-palota. Az államfő éjfél után a párizsi prefektúrára ment tovább, ahol rendőrségi vezetőkkel egyeztetett.
Az elnök elhalasztotta állami látogatását Németországba, ahova hétfőn kellett volna elutaznia, s kedden annak a több mint 220 településnek a polgármesterét fogadja a hivatalában, amelyeken zavargások voltak az elmúlt napokban.
Hétfőre virradó éjszaka a belügyminisztérium tájékoztatása szerint nem történtek jelentősebb incidensek az országban, s a szombati 1300-hoz képest csak 157 embert állítottak elő, a gyújtogatások száma is jelentősen csökkent. Mindezek ellenére Gérald Darmanin tárcavezető jelezte, hogy az előző éjszakákhoz hasonlóan továbbra is 45 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot az utcákon az éjszaka folyamán.
Az elnöki hivatal jelezte: Emmanuel Macron a rendőrök „masszív jelenlétét” kérte a közterületeken a „nyugalom visszatérte szavatolásának érdekében”, s „alapos munkával szeretné megérteni a mélyreható okait annak, ami az elmúlt napok eseményeihez vezetett”, hogy tudniillik gyerekek romboltak az utcákon.
kétharmaduknak soha nem volt dolga a rendőrséggel. A bíróságok eddig 374 fiatalt ítéltek el gyorsított eljárásban. Strasbourgban négy és tíz hónap közötti letöltendő börtönbüntetéseket szabtak ki hétfőn a zavargókra és a fosztogatókra.
A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben múlt kedden egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves helyi fiút, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor. A rendőr elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem igazolta, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene.
még vasárnap este. Azt kérte, hogy hagyják abba „a kirakatok, az iskolák, a buszok” megrongálását. Azt is elmondta: szeretné, ha a halálos lövést leadó rendőr megkapná a méltó büntetését, s jelezte: megbízik az igazságszolgáltatásban.
Az előzetes letartóztatásban lévő rendőr családjának támogatására gyűjtést indított Jean Messiha, aki a tavalyi elnökválasztási kampányban Eric Zemmour publicista, jobboldali elnökjelölt szóvivője volt. A felhívásra hétfő estig egymillió euró adomány érkezett. Élisabeth Borne miniszterelnök úgy vélte: „a szélsőjobboldali kezdeményezés nem segíti a megnyugvást”.
A legjelentősebb francia munkáltatói szövetség, a MEDEF elnöke, Geoffroy Roux de Bézieux a Le Parisien című napilapnak adott interjúban pedig úgy becsülte, hogy a zavargások több mint egymilliárd eurós kárt okoztak a vállalkozásoknak, a turizmus várható bevételkiesésein kívül. Országszerte több mint kétszáz üzletet fosztottak ki vandálok, háromszáz bankfiókot rongáltak meg, 250 dohányboltot raboltak ki „hihetetlen erőszakos módon”.
„Mindent elloptak, mielőtt felgyújtották” a helyiségeket – mondta a MEDEF elnöke, aki szerint a biztosítók már megkezdték az érintett kereskedelmi egységeknél a kárfelméréseket.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!