Három év börtön a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetőző férfinek (képünk illusztráció)
Fotó: Police.hu
Három év börtönre ítélte a Gyulai Törvényszék azt a férfit, aki 2023 októberében közösségi oldalán terrorcselekmény elkövetésével fenyegetőzött. Az ítélet jogerős – közölte a törvényszék szerdán közleményben az MTI-vel.
2025. január 22., 18:372025. január 22., 18:37
A bíróság három évig eltiltotta a közügyektől is a bűnöst, valamint 3 évre kiutasította Magyarország területéről – foglalták össze a szerdán meghozott ítéletet.
A férfi 2023 őszén olyan videófelvételeket tett közzé közösségi oldalán, amivel a településen lakókat lopással, házasságon kívüli kapcsolatokkal vádolta, azt állította, zaklatják őt, betörnek hozzá, azzal fenyegetik, hogy megölik, továbbá fennálló tartozások megfizetésére hívta fel a lakosokat, azzal fenyegetőzve, hogy ő szavakkal bárkit meg tud ölni.
Az egyik videójában berendezési tárgyakat égetett az udvarán, miközben arról beszélt, hogy itt az ideje, hogy rendet tegyen valaki. Október elején a vádlott olyan videót tett közzé, amelyben az elvett aranyát követeli vissza, és
– idézte fel a bíróság. A férfi beismerte tettét, a tárgyaláson azt mondta, fenyegetés hatására készítette el a videókat, három férfi – akiket nem ismer és azóta sem látott – kényszerítette őt rá.
Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
szóljon hozzá!