Fotó: MTI
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
2023. október 08., 13:352023. október 08., 13:35
Sólyom László ,,óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el – áll a Landi Balázs által jegyzett közleményben.
A jogász fontos szerepet vállalt a rendszerváltás során is, egyetemen tanított, és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. 1989 és 1998 között az Alkotmánybíróság tagja, 1990 és 1998 között a testület első elnöke volt.
Az Egyesült Államok kormánya további finanszírozási csomagokon dolgozik Ukrajna számára – közölte Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy szerdai sajtótájékoztatón.
Románia példaértékűnek számít az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság terén is – ezt állította Klaus Iohannis román államfő, amikor helyi idő szerint szerdán este átvette az Atlanti Tanács nevű politikai think tank díját.
Joe Biden amerikai elnök szerdán először jelentette ki, hogy leállítaná az Izraelnek szánt amerikai fegyverszállítmányok egy részét, ha Benjámin Netanjahu miniszterelnök nagyobb inváziót rendelne el Rafah városában.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak „az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről”, a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni.
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén – emelte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi portálon.
Új dokumentumot tesz közzé a Mária-jelenésekről május 17-én a Vatikán tanítóhivatala, a Hittani Dikasztérium.
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Amig január végén 4 303 115, februárban pedig 4 234 595 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek, addig március végén 4 211 495 ukrajnai menekült élt ilyen jogállással az EU valamely tagországában.
Egymillió moldovai állampolgár rendelkezik román útlevéllel is, aminek meg kell könnyeítenie az ország EU-csatlakozását, de a többség nem támogatja a Romániával való egyesülést – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök.
szóljon hozzá!