Életfogytiglan a sorozatgyilkosnak

Életfogytiglani szabadságvesztésre és kényszergyógykezelésre ítélték tegnap Moszkvában Alekszandr Picsuskin sorozatgyilkost, a „bitcai rémet”, akit 48 rendbéli gyilkosságban és három gyilkossági kísérletben találtak bűnösnek.

Gazda Árpád

2007. október 30., 00:002007. október 30., 00:00

Az ítélet nem jogerős. Vlagyimir Uszov bíró a szigorú ítéletet a Picsuskin által elkövetett tettek és a gyilkos rendkívüli társadalmi veszélyességével indokolta. Megállapította: Picsuskinnak szabadságvesztése teljes ideje alatt kényszergyógykezelésnek kell alávetnie magát, és pszichiátriai megfigyelés alatt áll majd. „Pszichiátriai rendellenesség tapasztalható nála, de ez nem zárja ki beszámíthatóságát, így tetteiért felelősségre vonható” – mondta a bíró. Picsuskin első ízben 1992-ben ölt, aztán hosszú szünet után, 2005–2006-ban követte el gyilkosságait. Áldozatai túlnyomórészt férfiak voltak. Többnyire a bitcai parkerdőbe csalta őket azzal az ürüggyel, hogy egy kimúlt kutyáról akar megemlékezni, majd legtöbbjüket kalapáccsal megölte, és az erdőben elrejtette. Azt tervezte, hogy annyi ember életét oltja ki, ahány kocka van egy sakktáblán, vagyis 64-ét.

Eredetileg 49 gyilkosság és 3 gyilkossági kísérlet vádjával állították bíróság elé, de egy gyilkosságot kitartóan tagadott, ezért azt a vádpontot az ügyészség ejtette, Picsuskin viszont elmondta: hatvannál is több embert ölt meg. Állításainak vizsgálatára az ügyészség újabb eljárást indít majd.

Az utolsó szó jogán a sorozatgyilkos hangsúlyozta: nem ért egyet azzal, hogy bűncselekményeit különleges kegyetlenséggel követte el. „Ez rituálé volt az én stílusomban. Sem az ügyészek, sem a nyomozók nem tudják, hogy mi volt nálunk az erdőben”.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek
2025. augusztus 17., vasárnap

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül

Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül
2025. augusztus 17., vasárnap

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja

Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja
2025. augusztus 16., szombat

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat

Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit

Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit
2025. augusztus 16., szombat

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás

Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás